Ukrán válság - Kreml: pozitív dinamika tapasztalható a "normadiai négyek" csúcstalálkozójának előkészítésében

Külföld, 2019.11.13

Pozitív dinamika tapasztalható több területen az ukrajnai válság megoldására létrejött "normadiai négyek" - Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország - csúcstalálkozójának előkészítésében - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Brazíliavárosban.

Peszkov arra reagált, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziója kedden megerősítette: a délkelet-ukrajnai konfliktusban szembenálló felek befejezték a csapatszétválasztást Petrivszke településénél is.

Sztanicja Luhanszka és Zolote mellett ez volt a harmadik helyszín, ahol meg kellett valósuljon a katonák és fegyverzetek szétválasztása, a "normandiai négyek" csúcstalálkozójának előfeltételeként.

A Rosszija 1 orosz állami tévécsatornán elhangzott információ szerint a három próbaszakasz mindössze mintegy 6 kilométert jelent a több mint 400 kilométer hosszú Donyec-medencei demarkációs vonalból. A csapatszétválasztásról még 2016-ban állapodtak meg a felek, valóra váltásában döntő jelentősége volt annak, hogy az előző ukrán elnök, Petro Porosenko vereséget szenvedett Volodimir Zelenszkijtől az idén tavasszal megrendezett államfőválasztáson.

Peszkov, aki a BRICS-csoport - Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika - vezetőinek csúcstalálkozójára kísérte Brazíliavárosba Vlagyimir Putyin orosz elnököt, kérdésre válaszolva elmondta, hogy Moszkva és Ankara hírszerzési és katonai vonalon az Iszlám Állam (IÁ) elfogott terroristáinak repatriálásáról is konzultálni szokott egymással.

Süleyman Soylu török belügyminiszter a hét folyamán kijelentette, hogy Törökország megkezdte az IÁ-terroristák repatriálását azokba az országokba, amelyek állampolgárának számítanak.

A szóvivő nem kívánta kommentálni Donald Trump amerikai elnök kongresszus általi közjogi felelősségre vonásának (impeachment) kérdését, hangsúlyozva, hogy az "abszolút" nem Oroszország dolga.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!