Uniós biztos: az Európai Bizottság fogyasztóvédelmi stratégiája kezelni kívánja a fogyasztói jogokat érintő új kihívásokat

Külföld, 2020.11.23

Az Európai Bizottság november közepén bemutatott fogyasztóügyi stratégiájának célja a koronavírus-járvány miatt felszínre került, fogyasztói jogokat érintő új kihívások kezelésének javítása, továbbá az, hogy kellő hangsúlyt fektessen a nemzetközi együttműködésre és a következetes fellépésre a fogyasztói jogok és a környezetvédelem terén - közölte Didier Reynders igazságügyi biztos Brüsszelben hétfőn.

Reynders, aki az Európai Parlament plenáris ülésén mutatta be az uniós bizottság fogyasztóügyi stratégiáját, elmondta: a tervezet öt kiemelt területre, a zöld és a digitális átállásra, a fogyasztói jogok hatékony érvényesítésére, egyes fogyasztói csoportok sajátos szükségleteire, valamint a nemzetközi együttműködésre összpontosítva vázolja fel a 2020 és 2025 közötti időszakra szóló uniós fogyasztóvédelmi politika jövőképét.

A stratégia egyebek között magában foglal egy új jogalkotási javaslatot, amelynek célja, hogy a fogyasztók jobb tájékoztatást kapjanak a fenntarthatóságról, és a hatályos jogszabályok igazodjanak a digitális transzformációhoz. Azzal is foglalkozik, hogy miként lehet javítani a fogyasztóvédelmet és az ellenálló képességet a koronavírus-járvány alatt és azt követően. Ezenkívül a stratégia része egy Kínával közösen kialakítani tervezett termékbiztonsági cselekvési terv is - közölte.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában időszerűnek nevezte az uniós fogyasztóvédelmi szabályok modernizálását annak érdekében, hogy azok megfeleljenek a jelenlegi kihívásoknak. Rámutatott: noha az új fogyasztóügyi stratégia megpróbál választ adni számos fontos fogyasztóvédelmi kérdésre, a vonatkozó jognak rugalmasnak kell lennie, hogy meghatározó és hatékony tudjon maradni a fogyasztók új területeket érintően felvetődő problémáinak kezelésére.

"A szabályok csak akkor lehetnek hatékonyak, ha lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy jogsértés esetén könnyedén jogorvoslathoz jussanak" - fogalmazott.

A képviselő a belső piac fenntarthatóságával kapcsolatban, a termékek élettartamát illetően kiemelte: a fogyasztók nemcsak az áruk csekély tartóssága, hanem javíthatatlansága miatt is elégedetlenkednek. Meglátása szerint a javítási ágazat támogatása munkahelyeket teremthetne, valamint jelentősen csökkenthetné a hulladéktermelést és a környezetszennyezést. Emellett érezhetően javítaná a fogyasztók vásárlóerejét, és kereskedelmi előnyt jelentene az európai vállalkozások számára - zárta felszólalását Tóth Edina.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!