Uniós biztos: fel kell lépni az antiszemitizmus minden formája ellen

Külföld, 2022.11.10

Az antiszemitizmus nagyon gyorsan terjed az Európai Unióban, minden formája ellen fel kell lépni, különösen az olyan erőszakos szélsőségesek ellen, akiknek a célkeresztjében a zsidó közösség áll - jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

A faji igazságosságért és megkülönböztetésmentességért folytatott küzdelem az EU-ban című jelentést tárgyaló vitában Dalli elmondta: az Európai Bizottság két megközelítést is elfogadott a roma és zsidó közösség diszkriminációjának felszámolása érdekében, és az uniós romastratégia mérföldkőnek számított, de a tagállamoknak még hatékonyabban kell fellépniük a cigányellenességgel szemben. A bizottság által tavaly elfogadott, mintegy kétmilliárd euró költségvetésű, antiszemitizmus elleni stratégia egyebek között a zsidó kultúra és történelem népszerűsítését szorgalmazza, de legfontosabb célja, hogy a zsidó emberek biztonságban érezhessék magukat Európában - taglalta a biztos.

Dalli elmondta: a faji és etnikai diszkrimináció, valamint a rasszista indíttatású zaklatás és erőszak már súlyos méreteket ölt Európában, de az Európai Bizottság megtesz mindent annak érdekében, hogy visszaszorítsa ezeket a jelenségeket. A fajgyűlölet elleni uniós cselekvési terv, amelyet két évvel ezelőtt mutatott be a testület, a rasszizmus minden formája ellen irányul.

"Mindenekelőtt fel kell ismerni, hogy a rasszizmus strukturális dimenzióval rendelkezik, ez a cselekvési tervünk alapja. Nagyon fontos, hogy a fajgyűlölet elleni küzdelem a főáramba kerüljön, és tükröződjön minden szakpolitikánkban" - emelte ki Helena Dalli. Ezzel kapcsoltban megjegyezte, hogy a bizottság személyi politikája terén is a sokszínűséget szorgalmazza, a testület tavaly első ízben gyűjtött az intézményen belül a munkatársakról anonim és önkéntes bevalláson alapuló adatokat humánerőforrás-politikájának javítása végett.

Kiemelte azt is, hogy a bizottság támogatja a tagállamokat a befogadó, egyenlőségen alapuló minőségi oktatási rendszerek kiépítésében, 2014 óta több mint 2800 erre irányuló projektet finanszíroztak az EU-ban.

Az uniós parlamentben csütörtökön tárgyalt jelentés szerint a faji, illetve etnikai kisebbségekhez tartozó közösségek nap mint nap a rasszizmus strukturális formáival szembesülnek az EU-ban. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének adatai azt mutatják: a romák 41, az észak-afrikai származású emberek 45, a fekete-afrikaiak 39, valamint a zsidók 25 százaléka érzi úgy, hogy etnikai vagy bevándorló háttere miatt hátrányos megkülönböztetés éri. "Az Európában széles körben elterjedt előítéletek a legmagasabb hatalmi szinteken táplálják a megkülönböztetést és az erőszakot" - teszi hozzá az Evin Incir svéd szocialista EP-képviselő által benyújtott jelentés.

Hidvéghi Balázs a Fidesz uniós parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: "a jelentés alaptalanul és elfogultan rasszistának bélyegzi az európaiakat, és a társadalmi kohéziót gyengíti azzal, hogy az egyes kisebbségek és a többség közötti mondvacsinált konfliktusokat sulykolja"

A képviselő úgy véli, a jelentés kiindulópontja hibás, ugyanis abból indul ki, hogy az európai társadalmak rasszisták és idegengyűlölők. "A szöveg látásmódja kirívóan leegyszerűsítő, mindenben rasszizmust lát" - tette hozzá.

Hidvéghi szerint újfent arról van szó, hogy az európai baloldal a saját ideológiai diktatúráját akarja legitimálni azzal, hogy egy téves alaphelyzetet vázol fel. Kiemelte: elfogadhatatlan például, hogy az erős határvédelmet és az illegális migráció elleni fellépést, illetve a rendvédelmi erők határozott fellépését egyszerűen rasszizmusnak és idegengyűlölőnek bélyegzi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!