Vasárnap tartják a regionális választások első fordulóját Franciaországban

Külföld, 2021.06.18

Vasárnap rendezik meg Franciaországban a regionális választások első fordulóját, amely a nem egészen egy év múlva esedékes elnökválasztás sajátos főpróbájának ígérkezik, miután több potenciális elnökjelölt is megméretteti magát a saját régiójában.

A kétfordulós regionális választásokon - amelynek második fordulóját június 27-én rendezik - 48 millió választópolgár a 13 régió tanácsainak csaknem kétezer tagját választja meg 20 ezer jelölt közül.

A regionális választásokat általában hatévenként rendezik meg, de annak érdekében, hogy a következő regionális választás ne zavarja meg a 2027-es elnökválasztás előtti kampányt, ezúttal kivételesen hét évre kapnak mandátumot az olyan területekért felelős regionális tanácsok új tagjai, mint a városrendezés, a közösségi közlekedés vagy a középiskolák fenntartása.

A koronavírus-járvány miatt a pártok nagyon visszafogottan kampányoltak az elnökválasztás előtti utolsó választásokat megelőzően, amelyeket eredetileg márciusban rendezték volna meg volna, de a járványhelyzet miatt három hónappal elhalasztotta a kormány.

Az Ifop közvélemény-kutatóintézetnek pénteken közzétett felmérése szerint a franciák 74 százalékát "nem érdekli" ez a voksolás, és alig 40 százalékuk kíván részt venni rajta. Az előző regionális választásokon, 2010-ben és 2015-ben a választók fele járult az urnákhoz.

A hat évvel ezelőtti első fordulót a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front (mai nevén Nemzeti Tömörülés) nyerte meg a szavazatok 30 százalékával, de a párt a második fordulóban végül egyetlen régió vezetését sem tudta megszerezni. A felmérések szerint most először van esélye arra a radikális jobboldalnak, hogy akár több régióban is többséget szerezzen.

Az első fordulóban a prognózisok alapján a hat évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan a régióknak akár a felében is győzhet Marine Le Pen párja, de ezúttal a Marseille-t és Nizzát is magában foglaló déli Provence-Alpes-Cote d'Azur régióban a végső győzelemre is esélye van.

A franciáknak egyébként 51 százaléka gondolja azt, hogy a Nemzeti Tömörülés győzelme a regionális választásokon "nem jelent veszélyt a demokráciára". A párt megerősödése ugyanakkor intő jel lehet Emmanuel Macron államfő számára, akinek a jövő évi elnökválasztáson Marine Le Pen lehet a legfőbb kihívója.

Az Ipsos közvélemény-kutatóintézet kommentárja szerint a regionális választásokon aratott esetleges győzelem lendületet adhat a Nemzeti Tömörülés jelöltjének a már megkezdődött elnökválasztási kampányban. Hírmagyarázók szerint az alacsony részvétel kedvezhet a Nemzeti Tömörülésnek az első fordulóban, s nagyarányú előretörést is felmutathat a párt, de szövetségesek hiányában a második fordulóban nehéznek ígérkezik számára a győzelem.

Emmanuel Macron államfő pártja szempontjából nehéz megítélni a regionális választásokat, miután a Köztársaság lendületben (LREM) hat évvel ezelőtt még nem létezett, így tagokkal sem rendelkezik a regionális tanácsokban. A köztársasági elnök és fiatal, ismeretlen politikusok által vezetett pártjának megítélését ráadásul a választók teljesen különválasztják. A felmérések szerint a kormánypárt egyetlen régióban sem szerezhet győzelmet, de az alkalmi szövetségeknek és a visszaléptetéseknek köszönhetően a második fordulóban a győztesnek ígérkező jelöltet fogja támogatni a Nemzeti Tömörüléssel szemben, függetlenül attól, hogy az bal- vagy jobboldali.

A régiók többségét jelenleg a jobbközép Köztársaságiak vezetik, de a kampány rávilágított az ellenzéki párton belüli mély törésvonalakra. Több jobboldali régióvezető a kormánypárttal kötött szövetséget, így a Provence-Alpes-Côte d'Azur régióban is, míg máshol inkább Marine Le Pen mellett sorakoztak fel egyes jobbközép politikusok. A Köztársaságiakon belüli politikai széthúzás miatt talán a jobboldal számára lesz a legnehezebb ez a választás, miután a párt célja: megtartani a legtöbb régióban az irányítást és közben teret nyerni egy jobboldali jelöltnek a jövő évi elnökválasztásra Marine Le Pen és Emmanuel Macron között.

A vezetőhiánnyal küzdő baloldal is nagyon megosztott a Zöldek, a szocialisták és a radikális baloldal között, s nem is próbál meg egységet felmutatni. A legtöbb régióban külön indulnak a baloldali pártok jelöltjei, és nincs sok esélyük a győzelemre.

Hat évvel ezelőtt az ellenzéki jobboldal hét régióban győzött, köztük a Párizs körüli Ile-de-France régióban, amelyet akkor 17 év után hódítottak el a szocialistáktól, akik öt régiót tudtak megtartani, pedig 2010 óta egy kivételével mindegyikben ők irányítottak. Másfél évvel később azonban egyik hagyományos párt jelölje sem került be az elnökválasztás második fordulójába.

A szavazóhelyiségek vasárnap reggel 8 órakor nyitnak, a legtöbb településen délután 6 órakor zárnak be, de a nagyobb városokban este 7, illetve 8 óráig lehet szavazni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!