A China State Shipbuilding Corporation vállalat termékének jelentőségét a víz alatti hadviselésben fölényt élvező amerikai és orosz tengeralattjárók elleni bevethetősége jelenti. Amennyiben a kínai hadsereg az alkalmazása mellett dönt, egyértelműen megnő a kínai haditengerészeti felderítés és az elhárítás hatékonysága - olvasható a South China Morning Post című hongkongi lap írásában.
Szakértők szerint a zajszint mérésén alapuló technológia nem új, az Egyesült Államok már régóta rendelkezik ilyennel és például Japán környékén is alkalmazzák. A hidegháború idején az amerikai víz alatti mikrofonokból álló hálózat, a Sound Surveillance System (SOSUS) hatékonyan segítette a szovjet tengeralattjárók mozgásának megfigyelését.
Kína egyre aktívabb a Dél-kínai-tengeren, miközben nehezményezi, hogy ezzel egy időben egyre több alkalommal célpontja a térségben járőröző amerikai légi, vízi, köztük tengeralatti felderítésre szakosodott egységekkel.
A kínai haditengerészet rendelkezik a világ második legnagyobb tengeralattjáró flottájával. A hozzáférhető információk szerint a több mint 80-ból 16 atommeghajtású és 15 rendelkezik olyan technológiával, amely lehetővé teszi, hogy az átlagnál hosszabb ideig tartózkodjanak a víz alatt, hajtóművük csendesebb, észlelhetőségük alacsonyabb.
A hajókra szerelt és a vízfelszín alatt elhelyezett érzékelőkből álló hálózat tehát az idegen "betolakodók" megfigyelését, a riasztást szolgálná, de a gyártó szerint egyúttal alkalmas környezetvédelmi célú monitoringra, valós idejű helymeghatározásra, katasztrófa-előrejelzésre, valamint tudományos kutatásra is.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!