Voks 24 - Romániában szavazóköri elnökök százai várakoznak a választási bizottságoknál

Külföld, 2024.06.10

Romániában szavazókörök elnökeinek százai várakoztak még hétfőn délben a megyei és kerületi választási bizottságok székhelyeinél, hogy átadhassák a hatóságnak a vasárnapi európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választások zsákokban összegyűjtött szavazólapjait és hivatalos, vagyis papíralapú jegyzőkönyveit.

A Digi 24 hírtelevízió tudósítóinak beszámolói szerint a választási bizottságok előtt a 35 fokos kánikulában sorban álló emberek sokhelyütt arra panaszkodnak, hogy a szavazatok megszámlálása után órákat kellett várniuk arra, hogy a csendőrség furgont küldjön értük, és hatósági őrizet mellett bevihessék a választásokkal kapcsolatos iratokat, leadott és megmaradt szavazólapokat a megyei hatósághoz. Craiován, a főváros első és második kerületében is mentőt kellett hívni, mert a 38 órája talpon lévő szavazóköri vezetők közül többen rosszul lettek.

Romániában a központi választási bizottság (BEC) hétfő délig nem tett közzé semmilyen országosan összesített hivatalos adatsort a vasárnapi EP-választások eredményéről vagy részeredményéről, a hatóság honlapján csak az egyes településeken leadott szavazatszámokról érhetők el részleges információk, azoknak a településeknek az esetében, amelyek már feltöltötték az adatokat.

Az MTI érdeklődésére, hogy mikorra várható hivatalos közlés a BEC részéről a romániai EP-választások ügyében, Anamaria Revnic-Calugarita, a BEC szóvivője 14 órával a szavazókörök zárása után annyit közölt, hogy "megfelelő időben" nyilatkozni fog a sajtónak a választások eredményeiről.

Romániában a 19 ezer választókörben több mint 9 millió szavazatot adtak le vasárnap. Az EP-választásokkal egy időben önkormányzati választásokat is rendeztek, ezért minden voksoló öt szavazólapot kapott.

Bár a szavazatszámlálás utáni adatfeldolgozás egyes munkafázisait digitalizálták az elmúlt évtizedekben, Romániában a sajtónak továbbra sincs rálátása a folyamatra, és a részeredményekre. A román pártok egyelőre a szavazókörökbe delegált embereiktől származó információk alapján párhuzamos szavazatszámlálásra alapoznak, a média pedig a vasárnap esti urnazáráskor közzétett exit poll becslésekre hagyatkozik.

A CURS-Avangarde közvéleménykutató által készített becslés szerint a romániai EP-választáson a két kormánypárt - a Szociáldemokrata Párt (PSD) és néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) - közös jelöltlistája a voksok 53 százalékára számíthat. A többi parlamenti párt által szélsőségesnek nevezett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 15 százalékát, az ellenzéki Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) 11 százalékát, a Romániai Magyar Demokrata Szöveteség (RMDSZ) pedig 5 százalékát szerezhette meg a közvéleménykutató szerint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!