TV műsor

Washington szankciókat rendelt el az iráni védelmi minisztérium és a venezuelai elnök ellen

Külföld, 2020.09.21

Újabb szankciókat jelentett be hétfőn az amerikai kormányzat huszonhét iráni személy és szervezet, köztük a teheráni védelmi minisztérium, továbbá Nicolás Maduro venezuelai elnök ellen.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint az amerikai elnök rendeletet írt alá, amelynek értelmében "befagyasztják mindazoknak az Egyesült Államokban lévő javait és érdekeltségeit, akik hozzájárulnak hagyományos fegyverek szállításához, eladásához vagy továbbadásához az Iráni Iszlám Köztársaság részére".

Donald Trump leszögezte: "az iráni rezsim folyamatosan hazudott" az atomfegyverkezésre vonatkozó szándékait illetően, és "megtiltotta a nemzetközi ellenőröknek" a nukleáris létesítményei látogatását. Hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy "megakadályozza a nukleáris, ballisztikus és hagyományos fegyverekre vonatkozó iráni törekvéseket".

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn Steve Mnuchin pénzügyminiszterrel közösen sajtótájékoztatót tartott a szankciók bevezetéséről. "Mai intézkedéseink figyelmeztetést jelentenek, amelyet az egész világnak meg kell hallania" - fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy a Trump által aláírt dekrétum ennek jegyében szankcióval sújtja Nicolás Maduro venezuelai elnököt is.

"Közel két éve, hogy Teherán korrupt felelősei együttműködnek Venezuela törvénytelen rezsimjével, hogy megkerüljék az ENSZ Iránra vonatkozó fegyverembargóját" - fejtette ki.

Az amerikai külügyminisztérium szankcióval sújtotta az iráni védelmi minisztériumot és a fegyveres erők logisztikai ellátásával és hadiiparral foglalkozó két szervezetét is.

Steve Mnuchin pénzügyminiszter korlátozásokat jelentett be az iráni atomenergia-ügynökséghez (AEOI) kötődő hat személy és három vállalat ellen is. Közölte, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium az AEOI-val kapcsolatban álló további öt személyt tett feketelistára.

Mike Pompeo szombaton jelentette be, hogy az amerikai kormányzat visszaállít minden ENSZ-szankciót Iránnal szemben. Azokról a szankciókról van szó, amelyeknek a fokozatos feloldása szerepelt az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodásban. Washington arra hivatkozva vezette be újra a szankciókat, hogy szerinte Teherán megszegte a kötelezettségeit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!