William Burns korábbi oroszországi nagykövetet jelöli a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatójának Joe Biden

Külföld, 2021.01.12

(MTI) - William Burns korábbi oroszországi nagykövetet jelöli a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök, aki ezt az internetre feltöltött nyilatkozatban jelentette be hétfőn.

Burns, aki jelenleg a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békért nevű szervezet elnöke, korábban harminchárom évet töltött el az Egyesült Államok külügyi szolgálatában. Barack Obama - szintén demokrata párti korábbi elnök - kormányában külügyminiszter-helyettesként is dolgozott, ezt megelőzően pedig az Egyesült Államok oroszországi és jordániai nagykövete is volt.

"Bill Burns több évtizedes gyakorlattal rendelkező nemzetbiztonsági szakértő, aki jól átlátja azokat a globális fenyegetéseket és kihívásokat, amelyekkel országunknak szembe kell néznie" - mondta videóüzenetében Joe Biden. A megválasztott amerikai elnök úgy fogalmazott: "az amerikai nép nyugodtan alhat majd, ha William Burns lesz a CIA igazgatója".

A hatvannégy éves Burns - aki korábban nem dolgozott hírszerző tisztként - nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Óriási tiszteletet tanúsítok a CIA-ban dolgozó kollégáim iránt, a világ kemény helyein szolgáltam velük együtt, és közvetlenül láthattam azt a bátorságot és profizmust, amelyet felmutattak".

Amennyiben megerősítik pozíciójában, William Burns Gina Haspelt, a CIA első női igazgatóját váltja majd a Központi Hírszerző Ügynökség élén.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!