A Debreceni Népi Együttes nyerte az I. Béres András Koreográfusversenyt

Kultúra, 2019.04.07

A Debreceni Népi Együttes Citerabál című, nagyiványi anyagot feldolgozó produkciója nyerte a szombaton Debrecenben megrendezett I. Béres András Koreográfusversenyt - tájékoztatta az MTI-t az esemény fővédnöke.

Béres Zsuzsa közölte: a második helyen a nyíradonyi Kispendely Néptáncegyüttes Keszkenőmet add vissza című koreográfiája végzett, míg a harmadik helyet a derecskei Szivárvány Néptáncegyüttes Isten teremtette a betyárokat. című produkciójának ítélte a szakmai zsűri. A verseny különdíját a nyíradonyi együttes kapta autentikusan feldolgozott nyíracsádi táncáért.

A koreográfusversenyen a 25 éve elhunyt néprajzkutató, Béres András és kortársai eddig még feldolgozatlan, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében őrzött gyűjtéseinek színpadra állított táncait láthatta a közönség. A program részeként szimpóziumot is tartottak, amelyen a szakemberek felidézték Béres András életútját, továbbá a koreográfiákhoz felhasznált archív filmek újbóli felfedezését is megismerhették az érdeklődők. Versenyen kívül a Kálmán Péter Cucás vezette Szeredás népzenei együttes közreműködésével Béres András olyan legendás koreográfiái is újra színpadra kerültek, mint a Nagybáródi táncok, a Kerezsi leánytánc és a Guinness-rekorder Mikepércsi csárdás. Béres András munkásságát 2017-ben nyilvánította helyi értékké a Debreceni Értéktár Bizottság. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a hagyaték bekerüljön a megyei értéktárba, azt követően pedig a kiemelt nemzeti értékek részévé váljon - mondta el a rendezvény fővédnöke. Az 1928-ban született Béres András néprajzkutató, koreográfus volt a Debreceni Népi Együttes alapítója, művészeti vezetője, a Déri Múzeum egykori igazgatója, a Debreceni Virágkarnevál ötletadója. Nevéhez fűződik a hortobágyi hídi vásár és a lovasnapok elindítása. Néprajzi gyűjtéseit több kötetben jelentette meg, és számos legendás koreográfiát alkotott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!