A Kiégő Izzók fényinstallációja Rómában

Kultúra, 2018.12.05

A Kiégő Izzók magyar vizuális csoport Fracture nevű fényinstallációjával ünnepli Szent Luca (Santa Lucia) napját a Római Magyar Akadémia (RMA).

Mátrai Erik tavalyi nagy sikerű Porticus 3.5 című fényinstallációját követően, idén a Kiégő Izzók munkája várja a látogatókat a fény ünnepeként számon tartott Szent Luca napján, december 13-án az RMA-nak otthont adó Falconieri-palota díszudvarán - közölte az MTI-vel a Római Magyar Akadémia.

A magyar vizuális csoport produkciójára a római Fotonica nemzetközi audiovizuális digitális művészeti fesztivál keretében kerül sor.

Nem ez lesz azonban a Kiégő Izzók egyetlen bemutatkozása az idei Fotonicán: december 7-én ugyanis az OVV AV című performanszukkal lépnek fel, majd ezt követően Kitzinger Gábor, a csoport tagja, valamint Puskás István, az RMA igazgatója mutatja be a fesztivál résztvevőinek a pécsi Zsolnay Light Fesztivált.

A Kiégő izzók 1998-ban alakult, és azóta a magyar vizuális művészeti szcéna fontos szereplőjévé vált. A csoport az elmúlt években számos videofelvételt, panorámaprojektet, élő vj-szettet, zenei videót, rövidfilmet és videoinstallációt készített. Műveiket számos fesztiválon, galériában és múzeumban mutatták be Magyarországon túl az Egyesült Államokban, Kínában, Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában, valamint Romániában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!