A magyar kultúra napja - Kihirdették a Vörösmarty-versünnep döntőseit

Kultúra, 2021.01.22

Kihirdették a Vörösmarty-versünnep döntőbe jutott versmondóit: a zsűri döntése alapján a 6-12 éves korcsoportból hatan, a 13-18 éves korcsoportból pedig tízen indulhatnak a dobogós helyezésért.

A Magyar Versmondók Egyesületének MTI-hez elküldött pénteki közleménye szerint több száz versmondó küldte be pályázatát a Vörösmarty-emlékév részeként meghirdetett Versünnep verspályázatra. Közülük a hattagú zsűri két korcsoportban határozott a tovább jutókról a vírushelyzet miatt csak a zsűri jelenlétében lebonyolított elődöntőben, amelyet a kápolnásnyéki Halász-kastélyban tartottak.

A felhívásban eredetileg korcsoportonként öt-öt szavaló jutott volna tovább, de a zsűri úgy döntött, hogy bővíti a döntősök számát, mivel több kimagasló tehetséges is volt a jelentkezők között. A zsűri döntött a Csongor és Tünde különdíjak megalapításáról és adományozásáról is. Csongor-díjban Faller Marcell, Tünde-díjban Kopcsa Bianka részesült, az Osztály szavalat különdíját pedig a kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános Iskola kapta.

Vörösmarty Mihály halálának 220. évfordulója alkalmából szervezett versünnepet az online térben rendezik meg, az eseményt a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékházzal együttműködésben valósítja meg. A versünnep döntőjét február 26-án tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!