A padlás című musicallel nyitják meg az Agria Játékokat Egerben

Kultúra, 2021.06.10

A padlás című musicallel nyitják július 3-án az egri Líceum udvarán az Agria Nyári Játékok operett- és musicalfesztivált - közölte a szervezők nevében Kelemen Csabáné Lengyel Edina az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. kulturális évadnyitóján.

A három helyszínen, a Líceum udvarán, a várban és a Szent Imre Katolikus Átalános Iskola udvarán zajló programsorozatban 38 előadást mutatnak be.

A nyári játékok nyitó előadása A padlás című musical lesz a veszprémi Pannon Várszínház előadásában, a Líceum udvarán július 3-án.

A további líceumi programok között olyan előadások szerepelnek, mint a Lovagias ügy, A Pál utcai fiúk, a Mici néni két élete, A dzsungel könyve és A víg özvegy. Valamennyi előadás este kilenc órakor kezdődik.

A Karthago együttes július 17-én lép fel, A szép nyári nap című Neoton-musicalt julius 21-én mutatják be, az Alma együttes augusztus 15-én ad műsort a gyerekeknek.

A záró előadás augusztus 21-én ugyancsak a Líceum udvarán a Sisi, a magyarok királynéja című táncjáték lesz a GG Tánc Eger előadásában.

Az egri várban két alkalommal, augusztus 6-án és 7-én mutatják be az Egri csillagok című regényéből készült történelmi musicalt Moravetz Levente rendezésében. Az iskolaudvaron működő kamara- és gyermekszínházban tíz-tíz előadás lesz látogatható.

A kulturális évadnyitót a város nevében köszöntő Minczér Gábor alpolgármester - megemlékezve az Agria Játékok tavaly elhunyt alapító színművészéről - közölte, hogy az önkormányzat posztumusz díszpolgári címet adományozott Kelemen Csabának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!