A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában

Kultúra, 2023.11.24

A koronavírus-járvány árváit támogató Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz, az ország különböző térségeiből érkezett gyermek és hatvan kísérőjük tekintette meg A diótörő című mesebalett főpróbáját a Magyar Állami Operaházban pénteken. Az eseményen részt vett Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke is.

A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában A Magyar Állami Operaház felajánlásának köszönhetően immár második éve juthatnak el a Covid-árvák a balettelőadásra - emlékeztetett Herczegh Anita, Áder János, volt köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Sok család vidékről, hazánk legkülönbözőbb régióiból érkezett a helyszínre, számukra különösen nehéz lett volna a felajánlás nélkül eljutni az Operaház előadására - emelte ki Herczegh Anita.

Elmondta, fontosnak tartják, hogy a rászoruló családok ne csak pénzbeli támogatást kapjanak, hanem ilyen és ehhez hasonló kulturális, valamint sporteseményeken is részt tudjanak venni.

"A programon részt vevő gyerekek az egyik családfenntartót a koronavírus-járvány során elveszítették. Az átlagnál nehezebb anyagi körülmények között élnek ezek a családok, ezért is fontos, hogy támogassuk őket" - fogalmazott Herczegh Anita, hozzátéve, hogy minden olyan lehetőség, amely élményhez juttatja őket, kicsit segít számukra elfeledni a nehézségeket.

A diótörő-előadások kiemelkedően fontos részét adják a szezonnak, melyet hűen tükröz az, hogy teltházasan fut valamennyi produkció - hangsúlyozta Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója.

"A karácsony A diótörő nélkül szinte már el sem képzelhető" - fűzte hozzá Solymosi Tamás.
A diótörő előadásain több mint 50 felnőtt balettművész, 52 balettnövendék és számos statiszta játszik. Péntektől január 6-ig 42 alkalommal lesz megtekinthető a 2015-ben Wayne Eagling és Solymosi Tamás által koreografált, Pjotr Iljics Csajkovszkij A diótörő című mesebalettje a Magyar Állami Operaházban - mondta a balettigazgató.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában A Regőczi Alapítvány szervezésében csaknem száz gyermek tekintette meg A diótörő főpróbáját az Operában
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!