A szudáni múzeumok visszakérik a brit gyarmatosítók által elvitt műkincseket

Kultúra, 2022.06.20

Szudáni múzeumok vezetői remélik, hogy az ország visszakapja azokat a felbecsülhetetlen értékű műkincseket és emberi maradványokat, amelyeket brit katonák és gyarmati vezetők vittek el az országból.

A műkincsek között értékes páncélzatok, fegyverek és ruhadarabok találhatók, valamint azoknak a harcosoknak a zászlói, akik 120 évvel ezelőtt ellenálltak a brit erőknek, amelyek megszállták és gyarmatosították Szudánt - írta hétfőn a The Guardian online kiadása.

A visszakért maradványok közül két koponya arról a csatatérről származik, ahol szudáni harcosok megpróbálták megállítani az előrenyomuló brit és egyiptomi hadsereget. Az 1898-as omdurmani csatában a brit parancsnokok fejlettebb tüzérségükkel és korai géppuskáikkal a könnyű fegyverzetű szudáni harcosok ezreit ölték meg.

Kartúmban, Szudán fővárosában különösen fontosnak tartják a csatában elesettek maradványainak hazaszállítását.

"Nagy kampányt kell indítanunk. Ezek az emberek a testvéreink, a hőseink. Leszármazottaiknak itt kell látniuk mindent" - mondta Eglal el-Malik, a régészetért és a múzeumokért felelős szudáni nemzeti hivatal vezetője.

A gyarmatosító hadjáratok idején a csatatereken megszokott volt, hogy a brit katonák "trófeákat gyűjtöttek", és most több ezer, Szudánból származó tárgy van brit gyűjteményekben. A viktoriánus Angliának különösen fontosak voltak ezek a győzelmek, mivel az 1885-ben Kartúmban meggyilkolt Charles Gordon tábornok halálának megbosszulását látták bennük. A brit gyarmati uralom 1956-ig tartott az országban.

A két koponyát Reginald Koettlitz felfedező és Henry Wellcome gyógyszerész-üzletember vitte magával, ma az edinburgh-i Anatómiai Múzeumban találhatók. Nyugat-európaiak nagy számú emberi maradványt szállítottak el Afrikából. Gyakran áltudományos kutatásokban használták felőket, hogy rasszista elméleteket bizonyítsanak velük Afrika 19. század végi gyarmatosítási láza idején és közvetlenül utána.

Az omdurmani csatával kapcsolatos más tárgyak közül a Durhami Egyetem könyvtárában található egy zászló, amely szudáni harcosoké volt, valamint a Royal Armouriesben őrzött látványos kabát és páncél.

Az Egyesült Királyság sok más múzeumában is láthatók hasonló afrikai tárgyak. A szudáni illetékesek abban a múzeumban szeretnék majd látni őket, amelyet a következő hetekben nyitnak meg Omdurmanban, hogy új szempontból mesélje el, hogyan hódították meg a britek Szudánt.

Egyes tárgyakat már visszaadtak a kelet-afrikai országnak: egy brit család, amelynek felmenői az omdurmani csatamezőről vittek magukkal néhány dolgot, nemrég juttatta vissza egy szudáni dervis harcos köpenyét.

Régészeti kincsek tömegét vitték el Szudánból, köztük van Augustus római császár egyik mellszobra, amelyet ma a British Múzeum őriz, valamint egy óriási értékű aranyékszer-kollekció, amelyet egy olasz kalandor királyi sírokból lopott el az 1930-as években, jelenleg Németországban találhatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!