A Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása

Kultúra, 2023.01.26

Az evangélikus szlovákok szent könyvéről, a Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Égi csillag tiszta fénye című új időszaki kiállítása.

A Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása Bácsmegi Gábor igazgató a kiállítás csütörtöki sajtóbemutatóján elmondta, hogy a múzeum kiemelt feladatának tartja a helyi értékek bemutatását. Az időszaki tárlat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatának segítségével jött létre, a tervek szerint a közeljövőben Tőketerebesen is bemutatják.

A kiállítás egyik kurátora, Salamon Edina felidézte, hogy az első Tranosciust Juraj Tranowsky készítette Lipótszentmiklóson, akit hite miatt elüldöztek otthonából, ő pedig úgy próbálta megőrizni hitét és szokásait, hogy összegyűjtötte az evangélikus szlovákság szent énekeit. Az első könyvet 1636-ban adták ki Lőcsén, 414 éneket tartalmazott, Luther Márton korából származó vallásos énekeket, huszita dalokat és Tranowsky saját műveit is.

A kötet 170 kiadást élt meg és folyamatosan bővült. Az utolsó már 1172 éneket, közepén pedig egy vallásos részt tartalmaz. A 18. századtól colligátummá, azaz egybekötött kiadvánnyá alakult.

Békéscsabára 1718-ban a betelepülő szlovákok hozták magukkal, itt az 1850-60-as években kialakult egy csabai változata. A Tranosciusokat bőrrel borították, és mintával gazdagított sárgaréz lemezekkel díszítették. Az eredeti kötés kevésbé volt díszített, a csabai kötésnél a fedlap teljesen be volt vonva lemezzel - magyarázta a muzeológus.

Salamon Edina elmondta, hogy Bíró Bertold könyvkötő mester elkészített egy új Tranosciust, munkájáról videó is készült, így nemcsak a könyvet, a történetét, hanem készítésének folyamatát, a könyvkötéshez szükséges eszközöket, továbbá a restaurálás folyamatát is bemutatják.

A békéscsabai múzeum gyűjteményében közel száz Tranoscius található, ebből mintegy 30 eredeti műtárgyat és hét, a Tranoscius "kistestvérének" nevezett Funebrált, azaz sirató énekeket tartalmazó könyvet állítanak ki.

A tárlatot magyarul és szlovákul is olvasható énekekkel, versekkel és a néprajzi gyűjteményből származó fotókkal egészítették ki.

A Tranosciust a békéscsabai evangélikus kistemplomban istentiszteletek alkalmával ma is használják a hívők - emelte ki a kurátor, hozzátéve, fő céljuk az volt, hogy bemutassák, milyen fontos szerepe van mindmáig a könyvnek a helyi és nemzetiségi identitás megőrzésében.

Bácsmegi Gábor elmondta, hogy bár a múzeum jelenleg a közgyűlés határozata alapján csak korlátozottan látogatható az energiaárak drasztikus emelkedésének következtében, az NKA-pályázat feltételei miatt a kiállítást el kellett készíteni. Amint kinyithat a múzeum, azonnal látogatható is lesz, a tervek szerint egészen április 16-ig.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

A Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása A Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása A Tranosciusról szól a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új időszaki kiállítása
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!