A közösségépítés jegyében tartják Veszprémben a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 48. vándorgyűlését

Kultúra, 2016.07.07

Megkezdődött a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 48. vándorgyűlése csütörtökön Veszprémben, a péntekig tartó programsorozat témája a szakmai és emberi kapcsolatépítés és az együttműködés erősítése.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a több mint 700 szakember jelenlétében zajló, 13 szekciót felvonultató rendezvényen azt hangsúlyozta, hogy a könyvtárak előtt Európa-szerte számos kihívás áll.

Szembe kell nézniük velük, és be kell vonniuk a mindennapokba a technológiai újdonságokat, valamint számolni kell az emberek elmagányosodásával, vagyis avval a ténnyel, hogy sokan nem közösségben, hanem magányosan kulturálódnak, művelődnek - emelte ki a politikus.

Hozzátette: éppen ezek a jelenségek indították el a könyvtárak újjászületését, melynek eredményeként közösségi térré válhatnak és egyben az európai versenyképesség fontos elemei lehetnek az intézmények.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: az európai integráció kudarcát eredményezheti, ha a kulturális politika nem kap kellő figyelmet. Olyan európai identitást kell felépíteni, amely nem a nemzeti identitás ellentéte, hanem azt hangsúlyozza, hogy éppen a "magyarság, a veszprémiség" ad alapot és elkötelezettséget arra, hogy valaki európai akarjon lenni.

Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy a közelmúltban lezajlott brit voksolás alkalmával a fiatalok 73 százaléka az Egyesült Királyság unióban való bennmaradására szavazott, ami szavai szerint azt tükrözi, hogy az Erasmus-generáció úgy véli, "jó európainak lenni".

A könyvtárak fejlesztése és a benne dolgozó szakemberek elhivatottsága egy társadalom megtartó erejét erősítik - tette hozzá. Barátné Hajdu Ágnes, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy 774 regisztrált látogatója van a vándorgyűlésnek, ami rekord a rendezvény történetében. Kiemelte: a könyvtárak feladata, hogy a használóikat az életpályájukat segítő információhoz juttassák. A vándorgyűlés központi témája a könyvtárak együttműködése, valamint a sikeres közösségek létrejöttének előmozdítása - jelentette ki. Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) felidézte, hogy legutóbb 1979-ben volt Veszprém a vándorgyűlés helyszíne. A polgármester szavai szerint a konferencia nem csak a szakmai, hanem a baráti találkozóknak is ideális helyszíne lehet.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE), a MKE Veszprém Megyei Szervezete, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a Pannon Egyetem és Veszprém Megyei Jogú Város közreműködésével szervezett, péntekig tartó vándorgyűlés plenáris üléssel, kulturális programokkal, szekcióülésekkel folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!