André Ferenc nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját

Kultúra, 2021.07.26

André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte a PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, buborék hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját. A döntős művekre a közönség is szavazhat.

A tizenegy döntős mű elsőként a SZIFONline irodalmi portálon olvasható, ahol hétfőtől augusztus 20-ig szavazni is lehet, hogy melyik nyerje el a közönségdíjat. Mind a szakmai, mind a közönségdíj nyertese 200 ezer forint díjazásban részesül és fellépési lehetőséget kap a szeptember végi PesText irodalmi fesztiválon - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredán, költő, slammer, műfordító és szerkesztő. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és a Romániai Írók Szövetségének is. Az elmúlt 8 évben több mint 150 irodalmi est és slam rendezvény szervezésében vett részt. Verseit eddig román, angol és török nyelvre fordították le, és ő maga is 25 román költőtől fordított már magyarra. Eddig két kötete jelent meg, a Bújócskaverseny és a Szótagadó, utóbbiért elnyerte a JAK és az Írók Boltja könyvösztöndíját, valamint a Romániai Írók Szövetsége debütdíját. Jelenleg a MasterCard Alkotótárs ösztöndíjasa, valamint irodalomelmélet-szemináriumokat tart a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.

Az áprilisban kiírt pályázatra a szervezők kortárs magyar szerzők magyar nyelvű műveit várták maximum 6000 leütés terjedelemben a buborék témakörében. Rekordszámú, a 2020-as 437-et jócskán meghaladó, összesen 756 nevezés érkezett, melyek zsűrizése két körben zajlott. Alapos előválogatást követően végül a legjobb tizenegy pályamű került a főzsűri elé, melynek tagja idén Szabó T. Anna, Mécs Anna és Dániel András volt. Az előzsűri tagja Borbáth Péter író, műfordító; Górász Péter irodalmár, a FISZ elnökségi tagja; Pinczési Botond kritikus, az Alföld Stúdió tagja; valamint Vass Norbert író, a Szépirodalmi Figyelő, a SZIFONline és a SiopArt szerkesztője volt.

"Idén is kizárólag jeligés pályázatokat fogadtunk, így sem az előzsűri, sem a főzsűri tagjai nem tudták, hogy ki a szerzője egy adott szövegnek. Le a kalappal minden pályázó előtt, aki nekifutott a feladatnak. Nem könnyű 6000 karakter alatt kialakítani egy szöveguniverzumot úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a pályázat témafelvetéséhez és legyen benne egy-két izgalmas megoldás is. Olvastunk felejthető és emlékezetes szövegeket, és persze jó néhány személyes kedvenc kihullott menet közben, hiszen egyszerre négy embernek kellett rábólintania a döntős művekre" - idézi a közlemény Borbáth Péter szavait.

"A győztes egyértelmű volt, a rangsornál akadtak csak kisebb eltérések, de nem ugrottunk egymásnak, sőt" - tette hozzá Szabó T. Anna, a főzsűri tagja.

A világirodalmi fókuszú PesText ősszel harmadik alkalommal valósul meg Budapesten a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervezésében, a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával szeptember 17. és 26. között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!