Art Market Budapest - Több mint 25 ezren látogattak el a kortárs művészeti vásárra

Kultúra, 2019.10.09

Több mint 25 ezren látogattak el október 3-6. között a 9. Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárra, amely több mint száz hazai és nemzetközi kiállítója jóvoltából 500-nál több művész több ezer alkotását mutatta be a Millenáris Parkban.

Az Art Market Budapest idén Oroszország kortárs képzőművészetét helyezte a figyelem középpontjába az ART.RUS elnevezésű fesztivál keretében, de a vásár a világhírű olasz Michelangelo Pistoletto Harmadik Paradicsom elnevezésű többnapos programját is elhozta Budapestre - emlékeztettek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben a szervezők.

Mint hangsúlyozták, Magyarország és Közép-Európa művészeti értékei továbbra is külön hangsúlyt kaptak, csakúgy, mint a fotóművészet, hiszen a vásár társrendezvénye, az Art Photo Budapest továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot szentelt a népszerű művészeti ágnak.

Minden korábbi évnél intenzívebb nemzetközi kiállítói érdeklődés és túljelentkezés előzte meg az Art Market Budapest 2019 résztvevőinek kiválasztását. Az 5 kontinens 25 országát reprezentáló, rendkívül kompetitív kiállítói mezőnyben Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája is képviseltette magát, így Budapest ezúttal is az egyik legfontosabb európai kulturális központként, a régió művészeti fővárosaként mutatkozhatott be - idézi fel a kommüniké.

Az ART.RUS fesztivál keretében tucatnyi kiállítási stand több száz négyzetméterén mintegy 50 orosz művész alkotásait láthatták az érdeklődők, köztük olyan sztárokét, mint például az AES+F és a Blue Noses művészcsoportok. A választékból kiemelkedett a világ legismertebb kortárs oroszországi alkotója, Oleg Kulik, aki a vásáron a Velencei Biennálét is megjárt fotósorozata mellett személyesen is részt vett, és egy kifejezetten az Art Market Budapestre készített performansszal is jelentkezett - emelték ki a szervezők.

Értékelésük szerint az Art Market Budapest idejére a magyar főváros ezúttal is a nemzetközi művészeti és műtárgypiaci élet vonzó központjává vált, köszönhetően a CAFe Budapest Kortárs művészeti Fesztivállal és Fővárosi Önkormányzattal évek óta fennálló stratégiai partnerségének is.

A vásár és az annak helyszínén szervezett INSIDE ART nemzetközi műtárgypiaci konferencia vendégeként Budapestre érkezett még többek között Aleksandar Bogdanovic, Montenegro kulturális minisztere; Alekszandr Borovszki, az Állami Orosz Múzeum kortárs gyűjteménye és a szentpétervári Ludwig Múzeum igazgatója; Vuyisile Mshudulu, Johannesburg polgármester-helyettese és a Johannesburg Art Gallery igazgatója; Lois Lammerhuber, a világ legnagyobb szabadtéri fotófesztiválja, a Festival La Gacilly - Baden Photo igazgatója, valamint Anne Vierstraete, az Art Brussels igazgatója is.

Az Art Market Budapest kiállítói közül az Artmagazin döntése alapján a legszebb kiállítási stand díját az acb galéria kapta az Art Photo Budapest keretében bemutatott művészeti anyagért, amelynek egyik különlegessége, hogy az kifejezetten a vásár 2020. évi kiemelt tematikájából adott ízelítőt. Az Art Market Budapest tervei szerint ugyanis 2020 őszén egyebek mellett a kelet-európai politikai rendszerváltás 30. évfordulójának, a rendszerváltás művészetének szentel majd kiemelt figyelmet - zárul a közlemény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!