Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken

Kultúra, 2020.09.11

Átadták pénteken a kívül-belül teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat a Fejér megyei Kápolnásnyéken.

Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken Az avatóünnepségen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy "a magyar nemzet akkor létezhet csak, ha megvédi és megőrzi szellemi és épített örökségét".

Az államtitkár jelezte, hogy a kormány csaknem félmilliárd forintot biztosított a beruházásra.

A Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában töltötte gyermekkorát Vörösmarty Mihály, az épület az Irodalmi Emlékház Program keretében újult meg, s vált az ország legjelentősebb Vörösmarty-emlékhelyévé. A kúria nagy része interaktív módon mutatja be a Szózat költőjét, életét és munkásságát, a kiállított anyagot a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szent István Király Múzeum szakemberei kezelik.

Az emlékházban emléktárgybolt, múzeumpedagógiai foglalkoztató szoba, korabeli konyha és Kresz-emlékszoba is megtalálható, utóbbiak a Vörösmarty-család után birtokolták a kúriát.

Fekete Péter a 220 éve született költőről azt mondta: Vörösmarty már több mint 150 éve tudta és hitte, hogy a legszentebb dolog a nemzetért való feltétlen küzdelem. "A magyarság múltját ismerve felmérte, őrlángnak kell lennie, s megérzése számunkra is iránytű kell, hogy legyen" - fogalmazott, hozzátéve: ma is természetesnek kell lennie a hazaszeretetnek, múltunk értésének, s amíg így él a magyar, addig nem érheti baj.

Az államtitkár kiemelte, sok "kulturális adósságot" törlesztettek az elmúlt tíz évben, "minden idők legtöbb kulturális beruházása indult el vidéken és a fővárosban", de közel sem értek az út végére.

A kiállítást Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: a magyar nemzet ismét képes arra, hogy végrehajtson nagy tetteket, mint amilyen a "most megnyitott csoda".

Örömét fejezte ki, hogy Vörösmarty Mihály "újra berendezkedhetett itt, ahol gyerekkorát töltötte".

L. Simon László országgyűlési képviselő közölte, hogy az épület 1950-ben lett utoljára felújítva, azóta egyszer javították a tetőzetét, ezért kifejezetten rossz állapotban volt a felújítás előtt. Hozzátette: korábban csak az előtér és két szoba szolgált kiállításként, a többi részében szolgálati lakás volt, illetve üresen állt.

Az ünnepség keretében felavatták gróf Apponyi Albert szobrát is a kúria parkjában, amit Pokorny Attila szobrászművész alkotott.

L. Simon László elmondta, hogy Apponyi a Tanácsköztársaság idején és híres trianoni védőbeszéde előtt Fejér megyében bujdosott, éppen Vörösmarty gyerekkori házának kertjében. Megjegyezte, hogy a szobor közakadozásból létesült, a felállításához szükséges forrás néhány nap alatt összegyűlt. (FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken Átadták a teljesen felújított Vörösmarty Emlékházat Kápolnásnyéken
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!