TV műsor

Áthallások címmel koncertsorozat indul a BMC-ben

Kultúra, 2019.11.07

Az Egri & Pertis Zongoraduó Áthallások címmel új zenei programot indít, amelyen a klasszikus zene és a társművészetek kapcsolatát mutatják be egy-egy vendégművész közreműködésével. A sorozat nyitókoncertje november 17-én lesz a Budapest Music Centerben (BMC).

Az első előadáson azt járják körbe, hogyan "dzsesszelt" volna Beethoven, hogyan hatott a dzsessz a klasszikus zenére.

Egri Mónika az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában úgy fogalmazott, régóta dédelgetett álmuk volt, hogy létrehozzák a koncertsorozatot, amelynek előadásain azt szeretnék bemutatni a közönségnek, hogy milyen közös vonások és különbségek fedezhetőek fel az egyes előadóművészeti műfajokban.

Pertis Attila ismertetése szerint a háromrészes sorozat során a klasszikus zene és a társművészetek kapcsolatát egy-egy, a másik műfajt reprezentáló vendégművész közreműködésével mutatják be.

Az első esten egy izgalmas témát járunk körül: azt, hogy mi lett volna, ha Beethoven idejében lett volna dzsessz - mondta.

A nyitókoncert vendége a Sárik Péter Trió lesz, amely Beethoven- és Bartók-művek által ihletett jazzalbumaival hívta fel magára a figyelmet.

Olyan darabok is elhangzanak a koncerten, amelyek jól ismertek, így például a műsor elején a Für Elise-t dzsesszes változatban hallhatja a közönség - mondta Pertis Attila.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!