Augusztusban már nem csak online koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar

Kultúra, 2020.06.24

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) augusztus 10-től meghirdeti a Nyári Kamaraesteket, amelyekre az online közvetítés mellett már élő közönséget is várnak.

A tervek szerint a Karanténesteket augusztus 10-től átnevezik Nyári Kamaraestekre, mivel ezekre az online közvetítés mellett már élő közönséget is hívnak - közölte a zenekar szerdán az MTI-vel. Augusztus 30-án a Hősök terén Beethoven 9. szimfóniáját adják elő cseh, szlovák, osztrák, román és magyar kórusok közreműködésével. A fővárossal közösen rendezett nagyszabású ingyenes hangversenyre többezer hallgatót várnak. A budapesti koncertek a tervek szerint szeptember 10-én indulnak újra, szeptemberben megrendezik az Európai Hidak fesztivált is, amelyet a Müpával karöltve Nagy-Britannia zenéjének szentelnek. Az első turné Svájcba viszi el a zenekart, majd az eredeti terveknek megfelelően megtartják az októberi Vicenzai Operafesztivált. Novemberben Kínában koncerteznek, több nagyváros mellett Vuhanba is ellátogatnak - ismerteti a zenekar terveit a közlemény. A BFZ szerdától már nemcsak hagyományos bérletet, hanem jegyet és szabad bérletet is árul hangversenyeire. Aki a szabad bérlet mellett dönt, minden kötöttség nélkül válogathatja össze, mikor és milyen koncertekre szeretne eljutni a 2020/21-es szezonban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!