Az egész családot várja a Müpa Home a húsvéti ünnepek alatt

Kultúra, 2021.03.31

Az egész családot várja a Müpa Home a húsvéti ünnepek alatt, a kínálatban Saint-Saëns Az állatok farsangja, Händel-oratórium, Sztravinszkij és orgonás dzsessztrió is szerepel.

Csütörtökön Larry Goldings, Peter Bernstein és Bill Stewart trióját hallhatja a közönség. A Hammond-orgonára, gitárra és dobra épülő zenekar Toy Tunes című lemeze anyagával érkezett Budapestre 2019-ben, a koncert felvétele pedig igazi csemege a Müpa Home programjában. A komolyzene kedvelőit pénteken Händel Messiása várja, amely 1742-es bemutatója óta töretlenül népszerű. Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus 2018-ban ezt a verziót állította teljes terjedelmében színpadra - közölte a Müpa szerdán az MTI-vel . A Müpa és Budapesti Fesztiválzenekar zenei maratonjának fókuszában 2015-ben Igor Sztravinszkij állt. A Müpa Home ezúttal két művét idézi fel szombaton a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában: a meglehetősen váratlan befejezéssel lekerekített, zongorára és zenekarra írt Capricciót Fejérvári Zoltán zongoraművész szólójátékával, valamint a Zsoltárszimfóniát, amelynek előadásában a Nemzeti Énekkar működik közre. A Müpa 2011 óta tagja az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO), aminek köszönhetően az elmúlt évtizedben számos nemzetközi fiatal tehetség mutatkozhatott már be a magyar közönség előtt, valamint a hazai művészeknek is lehetősége nyílt a kontinens legjelentősebb színpadain megmutatni magukat. A Konserthuset Stockholm Trillák és sárkányfülek című, illusztrációkkal színesített előadásán szombaton a szimfonikus zenekar hangszereivel ismerkedhetnek meg a gyerekek, míg a portugál Casa da Música produkciójának középpontjában Saint-Saëns Az állatok farsangja című műve áll vasárnap. A hamburgi Elbphilharmonie-ban pedig az Ensemble Resonanz cirkuszművészetre és zenére épülő koncertje az álmok világába vezeti a kicsiket április 5-én. A Müpa Home koncertjei megtekinthetőek a Müpa honlapján és hivatalos YouTube-csatornáján. Az ECHO által közvetített előadásokat a Müpa Facebook-oldalán követhetik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!