TV műsor

Az idén is lesz mangalicafesztivál Debrecenben

Kultúra, 2020.02.18

Idén is lesz mangalicafesztivált Debrecen főterén, a rendezvényt másodszor kapcsolják össze kulturális attrakciókkal, közte a télbúcsúztató maskarádéval - közölte a város turisztikáért felelős alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Széles Diána hozzátette: a mangalicafesztivállal kezdődik az idei gasztrofesztiválok sorozata, amelyekhez az önkormányzat ingyen bocsátja a szervezők rendelkezésére a város főterét, cserébe az az elvárása, hogy minőségi programokat kínáljanak.

A február 21-23. között tartandó mangalicafesztiválon kistermelők kínálják majd minőségi termékeiket, a város pedig kulturális programokkal járul hozzá a fesztivál sikeréhez - fűzte hozzá az alpolgármester.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke felidézte: 30 éve Debrecenben indult el a fajtamegmentési program, aminek eredményeként ma már 180 tenyésztő összesen mintegy 9 ezer kocát tart, az éves szaporulat pedig eléri a 60 ezret.

Nagyüzemi vágóhídon - 90 százalékban Debrecenben - évi 20 ezer mangalicát vágnak le, a többi 40 ezret családi gazdaságokban dolgozzák fel - jelezte a szakember. Arról is tájékoztatott: több évtizedes, a Debreceni Egyetemhez kötődő kutatómunka eredményeként az egyesületük elérte, hogy a magyar kormány őshonos, védett veszélyeztetett kategóriában törvénybe iktassa a fekete mangalica fajtát is.

Tóth Péter nagy erkölcsi sikernek nevezte, hogy szinte "a semmiből sikerült újrahonosítani egy fajtát", a fekete mangalica immár a szőke, a vörös és a fecskehasú mellett először lesz látható a debreceni fesztivál élőállat-bemutatóján.

Veégh Attila, a fesztivál főszervezője, a Varioevent Kft. ügyvezetője a fesztivál kulturális programjai közül a Kerekes Band péntek esti koncertjét és a szombati télbúcsúztató maskarádét emelte ki a sajtótájékoztatón.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!