Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása

Kultúra, 2021.06.14

Befejeződtek a feltárások a tihanyi apátság altemplomában, így ismét látogatható a Királykripta, ahol az alapító I. András király sírhelye is megtalálható. Feltételezések szerint a királyi családtól származó csontokat is találtak az altemplom feltárása során - közölte a munkálatokról tartott hétfői tihanyi sajtótájékoztatón Takács Ágoston vezető régész.

Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása Elmondta, hogy I. András király sírhelye közelében, az altemplomban feltételezhetően az apátság alapítójának vagy hozzátartozójának csontjaira bukkantak. A csontok DNS-vizsgálata jelenleg folyik, eredmény szeptemberre várható.

A feltárás eredményeként egy "középkori tér" jött létre, ahol egy eredeti sírgödör, valamint középkori padlómaradványok nyomai láthatók. Az áprilisban megkezdett munkálatok során előkerült egy 18. századi mellkereszt, valamint 16-17. századi lőszermaradványok, pénz, koporsószögek és bronz veretek. Az altemplom falában egy fülkét találtak, amely valószínűleg a sírra néző betekintő nyílás lehetett - tette hozzá.

Mint mondta, az évszázadok során sokakat temettek el az altemplomban, akiknek a megmaradt csontok alapján nem könnyű az azonosításuk, de a kor és a nem meghatározását követően annyi biztosan ki fog derülni, hogy az Árpád-ház valamely tagjának földi maradványai-e az összegyűjtött csontok.

Takács Ágoston emlékeztetett arra, hogy 1953-ban is végeztek itt ásatásokat, akkor elhelyeztek egy időkapszulát.

Az időkapszulaként elrejtett sörösüveget a hétfői rendezvényen feltörték, benne papírdarabokat találtak, ezeken az írás azonban nem volt olvasható.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele felidézte, hogy I. Andrást, a tihanyi apátság alapítóját 1060-ban helyezték örök nyugalomra a Királykriptában.

A csaknem ezer éves altemplomot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetésével, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Laczkó Dezső Múzeummal együttműködve tárták fel - tette hozzá.

Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus elmondta, hogy I. András (1015-1060) fia, Dávid (1053/1055-1094?) is itt van eltemetve.

Az 1953-as ásatások befejeztével a középhajóban elhelyeztek három ládát, ebben találtak most rá a vélhetően legkorábbi temetkezési maradványokra - jegyezte meg Mende Balázs Gusztáv.
(MTI)

Galériánk

Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása Befejeződött a tihanyi apátság Királykriptájának feltárása
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!