Bocskay Vince és Bakos Attila kapta idén a Szervátiusz Jenő-díjat

Kultúra, 2022.09.21

Bocskay Vince erdélyi szobrászművész és Bakos Attila író, filozófus, költő kapta idén a Szervátiusz Jenő-díjat - tájékoztatta Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke az MTI-t szerdán.

Bocskay Vince erdélyi szobrászművész a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató magas színvonalú művészeti munkájáért, a keresztény magyarság nagy történelmi alakjainak megformálásáért kapta a díjat - hangsúlyozta Szervátiusz Klára.

A Szovátán született szobrászművész erdélyi magyar történelmi személyiségeket és a katolicizmus nagy alakjait formálta meg és állította ki Erdély-szerte: Márton Áron katolikus püspökről készült szobra Kolozsváron látható, Mikó Imre erdélyi politikust, történészt ábrázoló szobrát Sepsiszentgyörgyön állították fel, Bod Péter református lelkészről, egyháztörténészről készített mellszobrát pedig Felsőcsernátonban, de Petőfi Sándorról is készített szobrot, amely Szovátán kapott helyet - tette hozzá.

Bakos Attila író, költő, filozófust méltatva elmondta, hogy ritka keleti dokumentumok nyomán, Kőrösi Csoma Sándor mai utódjaként megírta a magyarság háromkötetes történetét, új alapokra helyezve a magyarok eredetét és szellemiségét. A magyar őstörténetet tíz év alatt három kötetben foglalta össze - hangsúlyozta.

Az egy évre szóló Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat idén Süveg Eszter, a Csíkszeredai Művészeti Líceum diákja érdemelte ki ígéretes tehetségéért. Az utolsó éves diák egy esztendőn át havi 50 ezer forint támogatásban részesül. "Őt abban a reményben támogatjuk, hogy vagy jeles magyar művész vagy magyar művészeket tanító rajztanár válik belőle" - mutatott rá Szervátiusz Klára.

A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. A díjakat odaítélő Szervátiusz Alapítványt a 2018 áprilisában elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész feleségével alapította 2003-ban édesapja, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából. Édesapja emlékére létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat is azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a Kárpát-medencében alkotó magyar művészek munkáira.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!