Britten-operát mutat be szeptemberben a Fesztiválzenekar

Kultúra, 2022.09.01

Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operáját mutatja be a Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 9-én és 10-én a budapesti Müpában.

A 2022/23-as évad nyitányaként ismét új, a Müpával közösen színpadra állított operaprodukcióval jelentkezik a Budapesti Fesztiválzenekar. Fischer Iván rendezőként és karmesterként Benjamin Britten A csavar fordul egyet című, 1954-ben írt operáját állítja színpadra - közölte a zenekar az MTI-vel.

A két árváról és nevelőnőjükről szóló Henry James-kisregény történetét a korábbi dada és inas szellemei teszik hátborzongatóvá.

A Budapesten mindössze kétszer, szeptember 9-én és 10-én látható darab főszereplője Miah Persson svéd szoprán, a többi szerepben hallható lesz mások mellett Laura Aikin, Andrew Staples és Allison Cook. A darab gyerekszereplői, a 12 éves Ben Fletcher és a 11 éves Lucy Barlow Angliából érkeznek.

A produkció társrendezője ezúttal is Marco Gandini, aki Franco Zeffirelli mellett dolgozott évekig hasonló szerepben, és a világ legnagyobb operaházaiba hívják rendezni.

A Müpában a szeptember 10-i előadás előtt nyilvános beszélgetés lesz az eredeti kisregény feldolgozásairól: a Dragomán György-Szabó T. Anna íróházaspár J. Győri László irodalomtörténész segítségével igyekszik megfejteni, hogy mi is lehet A csavar fordul egyet ma sem szűnő hatásának titka.

Az operaprodukció a budapesti premiert követően október végén a Vicenzai Operafesztiválon lesz látható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!