Bulival búcsúznak a Mélység/élesség című fotótárlattól

Kultúra, 2024.05.18

Zenével, workshopokkal, tánccal, performansszal egybekötött különleges bulival búcsúzik a Mélység/élesség című kiállítás május 25-én a Millennium Háza - Neo Kortárs Művészeti Térben.

A Tükör/reflex - The Night of Reflections című program a legismertebb magyar vagy magyar származású fotográfusok képeit felvonultató Mélység/élesség - Remekművek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből című tárlat záróeseménye - közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

Mint írták, az érdeklődők táncolhatnak a kiállítás képei között, Almási Jonathan Csaba divatfotózási workshopot tart, a látogatók még címlapra is kerülhetnek. A tárlaton lemezlovasok szolgáltatják a zenét: Infragandhi, valamint a művészettörténészként, kurátorként ismert Dj Petrányi, azaz Petrányi Zsolt.

A zene mellett tárlatvezetések is szerepelnek a programban, lesz fejdísz- és csokornyakkendő készítő workshop, Pálosi Istvánnak, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatójának a fotók által inspirált mozdulatművészeti performansza pedig a Millennium Háza rózsakertjéből indul.

A Magyar Fotográfiai Múzeum kiemelkedő alkotásaiból született Mélység/élesség című kiállítás februárban nyílt a városligeti Millennium Háza Neo Kortárs Művészeti Terében. A tárlaton százhetven év magyar fotográfiái, mások mellett André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassai, Martin Munkácsi és Robert Capa művei szerepelnek.

A tárlaton 150 kiemelkedő képet mutatnak be a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum 700 ezres gyűjteményéből, hét tematikus csoport mentén, emellett fotótechnikai eszközök, különleges fényképezőgépek is láthatók. A kiállításon néhány világhírű külföldi fotóművész, például Richard Avedon vagy Edward Steichen munkáival is találkozhatnak a látogatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!