TV műsor

Cannes - Marco Bellocchio olasz rendező is Arany Pálma-életműdíjat kap

Kultúra, 2021.06.22

Életművének elismeréséül Marco Bellocchio olasz rendező is Arany Pálma-díjban részesül Jodie Foster amerikai színésznő, rendező mellett a 74. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be kedden a szervezők.

A 81 éves rendező jelen lesz a fesztivál július 6-i nyitóünnepségén, és a hivatalos programnak a Cannes Premieres (Cannes-i bemutatók) elnevezésű új, versenyen kívüli szekciójában mutatják be a legújabb filmjét.

Az olasz filmes a július 17-i zárógálán veheti át "egyedülálló életműévéért" az Arany Pálmát, amely "erejével és szabadságával határozta meg a kortárs filmművészetet" - olvasható a fesztivál közleményben.

Marco Bellocchio a legjelentősebb olasz filmesek közé tartozik Pier Paolo Pasolini és Bernardo Bertolucci mellett. A Jó napot, éjszaka című filmdrámája 2003-ban megkapta az Európai FIPRESCI-díjat, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon pedig elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó elismerést.

Cannes-ba ezúttal egy személyes dokumentumfilmmel érkezik, a Marx várhat című alkotás a 29 éves korában öngyilkosságot elkövető ikertestvéréről szól.

A szervezők közleményükben kiemelték, hogy Marco Bellocchio soha nem tudta feldolgozni ezt a családi tragédiát, amely egyrészt inspirálta, másrészt bűntudatot keltett benne egész életében.

Az idei seregszemlén a szervezők korábbi bejelentése szerint a nyitógála díszvendége, Jodie Foster amerikai színésznő, rendezőnő is életműdíjat vehet át. Az elismerést korábban többi között Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Jane Fonda és Jeanne Moreau is megkapta.

A 74. cannes-i fesztivált július 6. és 17. között rendezik meg, a nemzetközi zsűri elnöke Spike Lee amerikai filmrendező lesz. A hivatalos programba három magyar alkotás is meghívást kapott: Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premieres-válogatásban mutatják be, Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!