Cannes - Október végén jelképes és szűkített formában megrendezik a fesztivált

Kultúra, 2020.09.28

A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i fesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik a Croisette-en - jelentették be hétfőn Párizsban a szervezők.

A minifesztiválon október 27. és 29 között a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutatnak be az alkotók jelenlétében, és a zsűri átadja a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, valamint díjakat oszt a vizsgafilmek programjában. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták.

A nagyközönség számára is nyitott minifesztivál Emmanuel Courcol francia rendező Un triomphe című filmjével nyílik meg a cannes-i fesztiválpalotában.

A zárófilm is egy francia alkotás lesz, Bruno Podalydes rendező Les Deux Alfred című alkotása Sandrine Kiberlainnel a főszerepben.

A rendhagyó rendezvényen bemutatják a japán Kavasze Naomi legújabb filmjét (True Mothers), valamint egy pályakezdő grúz rendezőnő, a 34 éves Dea Kulumbegasvili Daszackiszi (Kezdet) című filmdrámáját is, amely vasárnap elnyerte a San Sebastián-i filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Aranykagylót.

Therry Frémaux fesztiváligazgató a "boldogság csúcsának" és "szép jelképnek" nevezte, hogy a cannes-i önkormányzattal együttműködésben létrejön a rendezvény a francia Riviérán.

Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartották meg májusban, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját június elején közzétették a szervezők. Ezek közül többet végül más fesztiválokon mutattak be.

A szervezők azt remélik, hogy jövőre, május 11. és 22. között már megszokott formájában rendezhetik meg a 74. cannes-i fesztivált a Croisette-en.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!