TV műsor

Csendes emlékezés lesz Rajk László sírjánál október 6-án

Kultúra, 2019.09.16

Csendes emlékezést, néma felállást tartanak Rajk László, a múlt héten elhunyt Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező sírjánál október 6-án 7 órától 17 óráig a Fiumei úti Sírkertben.

Mindazokat várják Rajk László sírjához egy szál virággal, kaviccsal vagy apró emlékkel, "akiknek fontos, ahogyan élt, amit alkotott, és amiért küzdött: a szabadság, az emberi jogok, a szolidaritás, a kultúra sokszínűsége, az önkényuralommal szembeni ellenállás, a harmadik Magyar Köztársaság, és szeretett városa, Budapest" - közölte az elhunyt özvegye, Rajk Judit kérését a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, Rajk László temetése kérésére szűk családi körben zajlik, a nyilvánosság mellőzésével. Sírja a Batthyány-mauzóleum közelében, a 10. parcellában, egy platánfa alatt található.

A Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának volt elnökségi tagja, a demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus 70 évesen szeptember 11-én hunyt el rövid lefolyású, súlyos betegséget követően.

Rajk László tervei alapján épült egyebek között a Lehel Csarnok, részt vett a Corvin mozi, a bécsi Collegium Hungaricum és a Moulin Rouge rekonstrukciójában.

A Magyar Nemzeti Filmalap saját halottjának tekinti Rajk Lászlót, akinek filmes munkái között olyan világhírű magyar alkotások voltak, mint a Megáll az idő, a Miss Arizona, A londoni férfi, A torinói ló, az Oscar-díjas Saul fia, az 1945 és a Napszállta. Egyik utolsó munkájaként Tóth Barnabás idén bemutatott Akik maradtak című mozijának díszlettervezője volt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!