TV műsor

Debrecenben tartja 38. országos találkozóját a Város- és Faluvédők Szövetsége

Kultúra, 2019.07.15

Debrecenben tartja 38. országos találkozóját július 24. és 27. között a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), a szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt - közölték a szervezők hétfőn.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján azt mondta, a város örömmel ad helyet a konferenciának, az önkormányzat fontosnak tartja az épített környezet gondozását, a szoros együttműködést ezen a területen a civil szervezetekkel. Példaként említette a debreceni nagyerdei parkerdő felújítását, a Nagyerdei Stadion környezetének kialakítását, amelyben nagymértékben támaszkodtak a helyi városvédők álláspontjára.

Utóbbit emelte ki Karácsonyi György, a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület elnöke, megjegyezve, hogy 15 civil szervezettel összefogva hívták fel a figyelmet néhány évvel ezelőtt az eltúlzott nagyerdei beruházási tervekre, amelyet az önkormányzat figyelembe is vett, így ma már a Nagyerdő az egyik legszebb és legkedveltebb pihenőövezete a városnak.

Ezen túl a helyi városvédők munkájának eredményeként menekült meg a felszámolástól a most felújítás alatt álló Zsuzsi erdei kisvasút Debrecenben, de kezdeményezésükre kapta vissza eredeti állapotát a belvárosi Déri tér is - sorolta a városvédő.

Karácsonyi György, aki egyben a Város- és Faluvédők Szövetségének alelnöke, kiemelte: a négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése.

A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel - ismertette a programokat szakember.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!