Elismerő tapssal fogadta a közönség Nagy Dénes Természetes fényének moszkvai bemutatóját

Kultúra, 2021.04.29

Elismerő tapssal fogadta a közönség Nagy Dénes Természetes fény című filmjének oroszországi premierjét szerda este a Moszkva központjában található Oktyabr moziban.

Az alkotást a 43. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon versenyen kívül mutatták be, a járványügyi korlátozások mellett a nézőkkel a megengedett maximumig feltöltött teremben. A film a második világháborúban a Szovjetunióba megszállóként érkező magyar katonák és a helyi lakosság egymásra hatásáról és drámai konfliktusáról szól.

"Az a furcsasága ennek a filmnek, hogy a történetet az elkövetők és nem az áldozatok szemszögéből viszi végig. A Hideg napok óta talán az egyedüli magyar film, amely ilyen szempontból közelíti meg az eseményeket" - mondta a rendező az MTI-nek nyilatkozva.

A vetítés után megtartott közönségtalálkozón a nézők az Oscar-díjas Saul fiát is felemlegetve felfigyeltek arra, hogy fiatal magyar rendezők sikeresen nyúlnak világháborús témákhoz. A kérdésre, hogy hogyan viszonyulnak az emberek a mai Magyarországon a megszálláshoz, Nagy Dénes elmondta, hogy a témáról az elmúlt években feltárt anyagok nyomán vita bontakozott ki, Ungváry Krisztiánt említve meg a problémakört tanulmányozó történészek közül.

A rendező az MTI-nek elmondta, hogy filmjét várhatóan hamarosan az orosz mozik is műsorra fogják tűzni. Ennek különösen örül - tette hozzá -, mert amellett, hogy vonzódik Oroszországhoz és az orosz kultúrához, orosz felesége okán "nem idegenként" jön Moszkvába.

Nagy Dénes a Berlinalén a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg a Természetes fényért. Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című filmjét, amelyben nyújtott alakításért pedig Kizlinger Lilla a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el, szintén levetítik a moszkvai fesztiválon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!