Előadáscsere-megállapodást kötött a Békéscsabai Jókai Színház és a József Attila Színház

Kultúra, 2022.01.26

Előadások cseréjéről kötött megállapodást a Békéscsabai Jókai Színház és a fővárosi József Attila Színház. Az első csere február 1-jén lesz: a Békéscsabai Jókai Színház a Trianon című rockoperát mutatja be Budapesten, Békéscsabán pedig a József Attila Színház Szibériai csárdása várja a nézőket.

Seregi Zoltán, a békéscsabai színház igazgatója szerdán az MTI-nek elmondta, hogy évek óta jó kapcsolatot ápol a két intézmény, a fővárosi színház igazgatójával, Nemcsák Károllyal főiskolás koruk óta ismerik egymást, régóta keresik az együttműködési lehetőségeket.

Az idei évadban ezt az egy cserét tervezik, de a nyári Békés megyei fesztiválokon, a békéscsabai Városházi Estéken vagy a Szarvasi Vízi Színházban is számítanak a társulat közreműködésére, ahogyan arra a korábbi években is volt példa - tette hozzá.

Seregi Zoltán kiemelte, mivel ők üzemeltetik tavaly szeptember óta a szentesi Tóth József Színházat és Vigadót is, még egy helyszínnel bővülhet az együttműködés.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, évadonként legalább két darab cseréjére biztosan sor kerül majd, de hogy pontosan melyek jöhetnek szóba, attól is függ, technikailag mi kivitelezhető a színházakban.

Seregi Zoltán megjegyezte, a békéscsabai közönségnek jó, ha más társulatokat is láthat.

A Trianon zenés történelmi játékot a Koltay testvérek és a Kormorán együttes jegyzi; cselekménye a millenniumi ünnepségektől indul, végpontja 1989, a rendszerváltozás. Arra keresi a választ, hogyan lehet megvalósítani a nemzet határokon átívelő egyesítését.

A Szibériai csárdás - amelyet Tasnádi István írt és Hargitai Iván rendezett - egy valóságban is megtörtént eset alapján idézi föl az első világháború alatt orosz fogságba esett magyar katonák kalandját, amelynek során a legtávolabbi szibériai hadifogolytáborban, részben fejből, részben orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből és emlékezetből lekottázott partitúrából bemutatták a Csárdáskirálynő című operettet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!