Emlékhelyek napja - Nemzeti Örökség Intézete főigazgató: emlékhelyek nélkül nem épülhet erős nemzettudatú Magyarország

Kultúra, 2021.06.20

A Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója szerint emlékhelyek nélkül nem épülhet erős nemzettudatú Magyarország.

Móczár Gábor erről Székesfehérváron, a Romkertben, az Emlékhelyek napja országos rendezvénysorozat vasárnapi nyitó sajtótájékoztatóján beszélt. A főigazgató rámutatott, hat éve azért indították el a kezdeményezést, hogy a magyar történelem megkerülhetetlen helyszínei közötti kapcsolatot szorosabbra fűzzék, s ezáltal még jobban beépítsék azokat az országos közvélemény tudatába.

Jelezte, hogy idén közel 60 helyszínen zajlanak programok, s több tízezren fordulnak meg a rendezvényeken.

A sajtótájékoztatón mutatta be Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark - Nemzeti Emlékhely megnevezéssel kibocsátott kétezer forint névértékű bronzpatinázott színesfém emlékérmet, amely a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat nyolcadik eleme.

Az igazgató elmondta, hogy az ópusztaszeri emlékpark alapításának 50. évfordulója alkalmából jelent meg az emlékérem, amelyet Szabó Virág szobrászművész tervezett. Megjegyezte, hogy az emlékérme-sorozat a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2014-ben indult, azóta a Debreceni Református Nagytemplom és Kollégium, Somogyvár-Kupavár, a Mohácsi nemzeti emlékhely, a Rákoskeresztúri Újköztemető, a Fiumei úti sírkert, az Esztergom, Várhegy és Víziváros nemzeti emlékhely, valamint az Országház és környéke kiemelt nemzeti emlékhely szerepelt rajta.

Hergár Eszter közölte, hogy az érme előoldalán központi motívumként az emlékparkban található millenniumi Árpád-emlékmű részlete látható, illetve itt vannak a hivatalos fizetőeszközök kötelező alaki kellékei is. A hátoldalán az emlékpark emblematikus elemei: a Monostor alaprajza, az Árpád-emlékmű és a Rotunda ábrázolása jelenik meg erdős tájképpel. Az emlékérme ezúttal is korlátozott, 10 ezer darabos példányszámban jelenik meg.

Cser-Palkovics András polgármester megtisztelőnek nevezte, hogy a székesfehérvári Romkert kapta tavaly az Év Emlékhelye-díjat. Elmondta, e hely a nemzet bölcsője, a magyar történelem több száz évét meghatározó helyszín, amely nagy felelősség a fenntartónak, hogy méltóvá tegye ehhez.

Kiemelte, ezért indult el az Árpád-ház Program, amelynek keretében zajlik a múzeum főépületének felújítása, valamint a kőtár kialakítása, de a végcél a nemzeti emlékhely méltó helyreállítása.

A városvezető bejelentette, hogy fontos év lesz 2022 az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulója miatt, az MNB-vel közös kezdeményezésük jóvoltából emlékpénz készül erre az alkalomra.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!