Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a hűség fontosságát hangsúlyozó igehirdetésén úgy fogalmazott, a Cseszkó házaspár engedelmességével, áttetsző életével megbecsülést szerzett Krisztusnak és egyházának.
Bár egy időre megfakulhatott hűségük híre még talán szülővárosukban is, de Isten nem engedte teljesen elfeledni őket, hanem meg akarja tartani tanulságul, okolásul, biztatásul emléküket
- mondta a püspök.
Désirée Bonis, Hollandia magyarországi nagykövete felidézte, az emberszeretetből és humanizmusból példát adó Cseszkó Gyulát és Hadady Emma Rózát az Ótemplomban keresztelték meg, és házasságukat is itt kötötték. 1930-ban Leidenbe, majd onnan az akkor Hollandiához tartozó indonéziai szigetvilágba költöztek.
Egy korabeli holland orvosi folyóirat megemlékezett munkájukról, ahogy fáradhatatlanul gyógyították a falusiak ezreit, és alapítottak szinte a semmiből egy kórházat.
A második világháború idején Japán elfoglalta a szigetvilágot. Cseszkó Gyulát internálták, majd egy a tábort ért légitámadást követően az orvos belehalt sérüléseibe. Hadady Emma Rózát bebörtönözték, megkínozták, majd nyilvánosan lefejezték - közölte a nagykövet.
A házaspár négy gyermekét korábbi munkatársaik bujtatták a háború végéig, majd előbb Ausztráliába, majd Hollandiába kerültek. A gyermekek Vilma holland királynő támogatásával Utrechtben végezték el tanulmányaikat
- tudatta Désirée Bonis.
Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a gyülekezet tagja úgy fogalmazott, a Cseszkó házaspár élete a hit, a hűség, a bátorság és az emberi méltóság példája.
"Vértanúságuk emlékeztet bennünket arra, hogy az önfeláldozás és a felebaráti szeretet nem ismert, és a 21. században sem ismerhet határokat" - mondta.
A közadakozásból állított domborművet Kotormán László szobrászművész készítette. Az emlékművön két, Celebeszen őshonos, lombkoronájában összeérő fügefa látható, melyeken az indonéz szigetvilág jellegzetes állatai is megjelennek.
A fák gyökérzetén olvasható sírfeliratként a két név és egy bibliai idézet: "Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. "
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!