TV műsor

Erdélyi kiadók, kulturális intézmények, civil szervezetek kötetei egy helyen Budapesten

Kultúra, 2014.10.09

Több mint 50 erdélyi kiadó, civil szervezet, egyesület, kulturális intézmény, egyetemi tanszék és lapkiadó kiadványait  találhatják meg az érdeklődők a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központ Tintakő könyvesboltjában, ahol csütörtökön nyílt meg az Idea Könyvtér.

A Tintakő könyvesbolt a kolozsvári Idea Könyvtér "erdélyi magyar könyvek egy térben" kezdeményezésének továbbgondolásaként nyitott teret az erdélyi kiadványok számára, elérhetővé téve azokat a magyarországi olvasóközönségnek.

A bolt kínálatában többek között az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kriterion Könyvkiadó, a Mentor Kiadó, az Erdélyi Híradó Kiadó, az Exit Kiadó és a Kriza János Néprajzi Társaság kiadványai szerepelnek - közölte Nagy Péter, a kezdeményezés ötletgazdája, a kolozsvári Idea Könyvtér ügyvezető igazgatója csütörtökön, a megnyitó napján az MTI-vel.

Hozzáfűzte: a jelenlegi budapesti kínálatban körülbelül az található, ami a kolozsvári Idea Könyvtérben is, tehát a nagy erdélyi kiadókon túl a terjesztők által elhanyagolt kis kiadók, valamint egyesületek, egyházak, alapítványok és oktatási intézmények kiadványai is. Mint mondta, a visszajelzésekből, kérésekből már tudták, hogy Magyarországon is igény van az erdélyi kiadók könyveire, ezért kerestek partneri kapcsolatot, hasonlóan a kolozsvári példához, ahol a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tordai úti épületében sikerült az év elején könyvesboltot nyitniuk.

A budapesti Tintakő megtartja eredeti, gyermekirodalmi, drámapedagógiai és művészeti profilját, annak kínálatát is kibővítve. Dolhai István, a Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a könyvesbolt egy részében a szakmai kiadványokat találhatják majd meg a látogatók, a bolt 50-60 százalékába pedig az erdélyi kiadványok kerülnek. Kiemelte: az összes határon túli terület felé szeretnének nyitni, hogy a könyvesbolt gyűjtőpontja lehessen a határon túl könyvkiadással és forgalmazással foglalkozó szervezeteknek, cégeknek.

Dolhai István felidézte, hogy két évvel ezelőtt a Klebelsberg Kultúrkúriában tartottak egy rendezvénysorozatot, amelyen a határon túli területek mutatkoztak be: az egyik alkalommal meghívták Erdély és Partium neves művészeit és képviselőit is, köztük Nagy Pétert, a kolozsvári Idea Könyvtér ügyvezető igazgatóját. Az ismeretségből együttműködés lett, egyebek mellett könyvek közös kiadása, majd pedig az Idea Könyvtér létrehozása - tette hozzá.

Az Idea Könyvtér megnyitásával egy időben a művelődési központ M Galériájában Az erdélyi könyvkiadás jelentősebb korszakai címmel kiállítás is nyílt, amelyet október 27-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!