TV műsor

Európai Art Mozi Nap a kontinens 700 filmszínházában vasárnap

Kultúra, 2019.10.09

Európa-szerte több mint 700 filmszínház, köztük 28 magyar művészmozi csatlakozott a vasárnapi Európai Art Mozi Naphoz, melynek magyarországi  programját öt díjnyertes európai koprodukció, két új magyar játékfilm és egy magyar családi animáció színesíti.

Az immár negyedszer meghirdetett Európai Art Mozi Nap célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára. Ezen a napon a résztvevő filmszínházak változatos filmes programokkal, többek között fesztiváldíjas különlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget - közölték az MTI-vel a szervezők.

Mint kiemelték, az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére meghirdetett eseményhez Magyarországról az Art-Mozi Egyesület szinte teljes tagsága csatlakozott.

A magyar program vezérfonalát a filmdrámától a kortárs ifjúsági filmen, vígjátékon és bűnügyi filmen át az animációs családi filmig változatos műfajokban öt új európai film és három magyar alkotás adja, melyek többsége az országos bemutatók előtt kerül műsorra. A programhoz csatlakozó 9 budapesti és országszerte 19 további art mozi ezekből válogatva alakította ki vasárnapi műsorát.

Premier előtt lesz látható a Cannes-i Filmfesztiválon Rising Star Díjjal elismert izlandi-dán dráma, A legfehérebb nap; a Berlini Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját elnyert olasz bűnügyi dráma, a Ragadozók; a Különleges életek című francia vígjáték-dráma Vincent Cassel főszereplésével; a szintén Berlinben a legjobb művészeti teljesítmény Ezüst Medve-díjával elismert norvég-svéd-dán dráma, a Lótolvajok, valamint Nagy Zoltán első nagyjátékfilmje, a Szép csendben.

Ezen kívül műsorra kerül a Mű szerző nélkül, Florian Henckel von Donnersmarck új filmje a művészi útkeresésről, meghasonlásról és a siker visszásságairól, az ezredfordulón születettek hiteles magyar ifjúsági filmdrámájaként aposztrofált FOMO - Megosztod és uralkodsz, továbbá a legkisebbek körében népszerű Kuflik-mesekönyvsorozat alapján készült, új magyar animációs film, a Mi újság, kuflik? is.

A 4. Európai Art Mozi Nap részletes programja és az egyes mozik műsora a www.artmoziegyesulet.hu honlapon olvasható.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!