Felújítják Nyergesújfalu művelődési központját

Kultúra, 2022.09.16

(MTI) -Teljeskörűen felújítják Nyergesújfalu művelődési központját, az 1943-ban emelt épület újjáépítése csaknem kétmilliárd forintból valósul meg - tájékoztatta az önkormányzat településfejlesztési osztályának vezetője az MTI-t.

Fekete Márton elmondta: az 1900 négyzetméteres ház a pincétől a padlásig megújul, többi között korszerű technikát és mobil széksorokat helyeznek el a színházteremben.

Az épületben a település felnőtt- és gyermekkönyvtára, kiállítóterem, zene- és próbaterem, valamint klubterem kap helyet. A beruházás során liftet építenek be, valamint kialakítják a szükséges parkolókat és rendezik a ház környezetét - ismertette az osztályvezető.

A nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Házat és Könyvtárat 1943-ban építették az egykori Viscosa gyár munkásainak művelődésére. A szakszervezet tartotta fenn. Különleges megoldása az íves alaprajz, így a ház a Duna felé domborodó árkádos homlokzattal áll egy park közepén. A kultúrházi szárnyat 1963-ban moziteremmel egészítették ki.

Az intézmény fénykorát a 70-es években élte, majd 2011-ben állagromlás és a gazdaságtalan üzemeltetés miatt bezárták, később a tetőt felújították. A szerkezetileg jó állapotban megmaradt épületet várhatóan 2023 októberében adják át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!