Fennállásának 200. évfordulóját ünnepli a Miskolci Nemzeti Színház

Kultúra, 2023.03.16

Fennállásának 200. évfordulóját ünnepli a Miskolci Nemzeti Színház, amely az ünnepi évad első előadásaként ugyanazt a darabot tűzi műsorra, amellyel annak idején megnyílt a színház, és amely a Színházi Olimpia keretében idén számos külföldi előadást is vendégül lát.

Mint a színház és miskolci polgármesteri hivatal csütörtöki közleményében kiemelik, Miskolcon egész évben a kultúrát ünneplik, hiszen a Miskolci Nemzeti Színház mellett még két társulat kerek évfordulót ünnepel: a Csodamalom Bábszínház harminc, a Miskolci Szimfonikus Zenekar pedig hatvan éves lesz idén.

A jubileumi év alkalmából a Miskolci Nemzeti Színház ugyanazzal az előadással indítja évadját, amellyel kétszáz évvel ezelőtt, 1823. augusztus 24-én 17 órakor megnyílt a teátrum. Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon című darabját Szőcs Artur állítja színpadra az ünnepi évadban, amely pont abban az órában indul majd, mint kétszáz évvel ezelőtt.

A közleményben idézik Béres Attilát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, aki szerint rendkívül szerencsés egybeesés és egyben lehetőség az, hogy a jubileumi évben rendezik meg Magyarországon a 10. Színházi Olimpiát, amelynek keretében több világhírű társulat is vendégszerepel Miskolcon.

A svájci Schauspielhaus Zürich Christoph Marthaler rendezésében A sírás (A sejtés) című darabot mutatja be áprilisban. Az izraeli Vertigo Dance Company a Pardes című darabbal érkezik Miskolcra, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig két előadását is elhozza: Eugene Ionesco Macbettjét Silviu Purcărete rendezésében és George Orwell Állatfarmját, amelyet Erős Ervin, Klemm Dávid és Lénárd Róbert közreműködésével Puskás Zoltán rendezett.

Ősszel a Bukarestből érkező Bulandra Színház Vacsora barátokkal című előadását láthatják az érdeklődők Cristi Juncu rendezésében, valamint Shakespeare Vihar című darabját Ada Milea színrevitelében. Fellép Miskolcon a Comédie-Française is, amely Tartuffe című előadását hozza Miskolcra Ivo van Hove rendezésében - emelik ki a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!