Fiatal filmrendezők alkotásait láthatják az érdeklődők a magyar film napján a Pesti Vigadóban

Kultúra, 2022.04.20

A magyar film napja alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Film- és Fotóművészeti Tagozata április 30-án filmestet szervez a Pesti Vigadóban, ahol fiatal alkotók, köztük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett rendezők filmjeit láthatják az érdeklődők.

Az MMA szerdai közleménye szerint a programban négy film szerepel, a vetítéseket beszélgetések követik az alkotókkal.

Csuja László Sára Sándor-díjas film- és színházrendező első egész estés dokumentumfilmje, a 2018-ban bemutatott Kilenc hónap háború az orosz-ukrán fegyveres konfliktusról szól, a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, majd számos filmfesztiválon és a magyar mozikban is vetítették.

Az érdeklődők megtekinthetik K. Kovács Ákos operatőr, rendező 2021-ben készült Branka című kisfilmjét is, amely több nemzetközi fesztiválon szerepelt, így a 37. Interfilm Nemzetközi Rövidfilmfesztivál is műsorára tűzte Berlinben. A délszláv háború idején játszódó kisjátékfilm elnyerte a 20. Lakiteleki Filmszemle, valamint Spanyolországban a 23. Certamen Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját - olvasható a közleményben.

Sütő Gábor 2013-ban bemutatott Egy szép melódia című dokumentumfilmjének főhősét orosz fogságban érte a II. világháború vége, és kalandos úton, különleges élménnyel tért haza az erdővidéki Vargyasra.

A filmesten szintén levetítik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett rendező, Buzási Gyopár Babuka a fűben című, 2017-ben készült animációs dokumentumfilmjét.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a www.vigado.hu weboldalon lehet - áll az összegzésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!