Fülöp Péter: a magyar zenekultúra művészeti hagyatékát ápolni kell

Kultúra, 2021.09.12

Az európai és benne a magyar zenekultúra művészeti hagyatékát ápolni kell - hangsúlyozta Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny nyitókoncertjén vasárnap a budapesti Zeneakadémián.

"Egyedülálló tehetségeink révén világszerte híres alkotókkal büszkélkedhetünk, akik generációk számára tették nélkülözhetetlenné a komolyzenét" - mutatott rá Fülöp Péter. Hozzátette, az európai és benne a magyar zenekultúra művészeti hagyatékát ápolni kell, az európai és a magyar kultúra örökségét méltó módon kell megőrizni, a társadalom elé tárni és továbbörökíteni gyermekeink számára. Ehhez azonban tehetségekre van szükség, akik kiemelkedő képességeik révén egyedi látásmódjukkal tolmácsolják ezt a hagyatékot számunkra - mondta.

Fülöp Péter kitért arra is, hogy Liszt Ferenc, a verseny és a Zeneakadémia névadója az intézmény létrejöttekor maga választotta ki a felvett hallgatók közül a kiemelkedő talentummal rendelkezőket, hogy mesterosztályában egyengethesse útjukat. Ezt a munkát most nemzetközi hírű, világsztárokból álló zsűri végzi, ők döntenek a továbbjutók köréről. Az előválogató után 32 versenyző maradt versenyben - mondta el a helyettes államtitkár.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az előadóművészeknek az élményt és az adrenalint a fellépés, a versenyek jelentik, gyakorolnak, hogy színpadra léphessenek. "Önmagunkat megmérettetni izgalmas, komoly felkészülést igényel, a végkiemenetel azonban bizonytalan" - emelte ki, hozzátéve: így van ez minden versenyben, játékban, és aki képes lesz játéknak felfogni a következő hetet, az biztosan nyer. Hiszen nyeremény a tapasztalat is, de ez a verseny hozzásegíthet olyan találkozásokhoz is, amely akár meghatározhatja egy fiatal művész pályafutását - hangsúlyozta Szamosi Szabolcs.

A nyitóesten a Szent István Filharmonikusok Balázs János zongoraművésszel és Kovács János vezényletével Liszt-műveket szólaltatnak meg.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorába illesztve szeptember 12. és 19. között rendezi Budapesten.

A zenei megmérettetéshez 2021-ben több évforduló is köthető. Nemcsak az 50. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny, de Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója mellett a világhírű Liszt-interpretátor, Cziffra György 100. évfordulójáról is megemlékezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny. Ennek alkalmából a versenyanyagban több Liszt-műre reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott.

A világ minden részéről érkező 72 jelentkezőből 32-en jutottak be az első fordulóba. Szeptember 17-én, az elődöntőben a zsűri és az érdeklődők a továbbjutó 6 versenyzőt hallhatják, a szeptember 18-i döntőben a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Vajda Gergely vezényli. A 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny szeptember 19-én gálakoncerttel és díjátadóval ér véget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!