Hantai-kiállítást rendez a Gagosian Gallery

Kultúra, 2019.09.11

A világ egyik legjelentősebb kortárs galériája, a Gagosian rendez kiállítást Hantai Simon magyar származású francia festő életművéből október 13-tól Párizsban.

Les noirs du blanc, les blancs du noir című kiállítás az 1949-ben Párizsba emigrált, 2008-ban elhunyt absztrakt művész 1969 és 1997 közötti fekete-fehér festményeiből és nyomataiból válogat. A Gagosian honlapja emlékeztet: Hantai az általa kifejlesztett pliage technikával lett világhírű. A pliage során a festő a meggyűrt, összecsomózott vásznat festette le, így azt kihajtogatva egyfajta absztrakt mátrixot kapott.

Mint a Kálmán Makláry Fine Arts az MTI-vel közölte, a Gagosian Le Bourget tárlatán látható lesz a budapesti galériától kölcsönzött több jelentős Hantai-alkotás is. A Kálmán Makláry Fine Arts emlékeztetetett arra is, hogy szeptembertől az amerikai központú Gagosian Gallery látja el Hantai Simon képviseletét.

A Gagosian a legnagyobb modern művészek, - mások mellett Georg Baselitz, Andreas Gursky, Anselm Kiefer, Jeff Koons, Takashi Murakami, Ed Ruscha, Richard Serra - képviselője, és számtalan fontos műkereskedelmi központban: New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Londonban, Párizsban, Genfben, Bázelban, Rómában, Athénban és Hong Kongban tart fenn kiállítótermeket. Piaci pozíciója és több évtizedes nemzetközi tekintélye garancia arra, hogy Hantai ázsiója pár éven belül világszerte felértékelődik, noha a magyar származású festő 4,4 millió eurós (1,46 milliárd forintos) rekord leütési árával már most is a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik - hangsúlyozta a Kálmán Makláry Fine Arts.

A Gagosian Le Bourget tárlata 2020. március 14-ig lesz látogatható, szeptember 26-án pedig a Falk Miksa utcai Kálmán Makláry Fine Arts galériában is nyílik egy Reigl Judittal, a másik meghatározó magyar származású párizsi absztrakt művésszel közös Hantai Simon-kiállítás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!