TV műsor

Hétfőn kezdődik a Bach Bridges Fesztivált az egri egyetemen

Kultúra, 2021.06.05

Az egri felsőoktatási intézmény ének-zene tanszékén tanító művésztanárok és a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek közreműködésével harmadik alkalommal rendezik meg hétfőtől a Bach Bridges Fesztivált az Eszterházy Károly Egyetem kápolnájában.

Pócsik Attila, az intézmény sajtóreferense pénteken közölte: a június 7. és 9. között tartandó programot Bachnak és Beethovennek, valamint kortársaiknak szentelik.

A fesztivál hagyományaihoz hűen minden előadás bevezetőjeként Szabó Csaba zsoltárait hallhatja a közönség, amelyek az Erdélyi Magyar Harmóniás Énekek a 18. századból című gyűjteményben szerepelnek.

A rendezvény honlapja szerint a koncertek mindhárom napon 19 órától kezdődnek. Az épületbe csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek, valamint a felügyeletük alatt álló kiskorúak léphetnek be és a maszk viselése kötelező.

A Bach Bridges zenei program a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam osztrák születésű brácsaművésze, Michael Gieler és Szabó Péter Liszt-díjas gordonkaművész, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) szólócsellistája kezdeményezésére jött létre. Célja, hogy egy-egy ország muzsikusainak közreműködésével Európa több országában rendezzenek koncertsorozatokat, majd oktatási, valamint a klasszikus és a kortárs zenét népszerűsítő, ismeretterjesztő programokat.

Az így létrejövő előadások középpontjában Bach zenéje áll, de bemutatják a barokk kor más műveit is, olyan későbbi korok zeneszerzőinek darabjait is műsorra tűzik, akikre Bach művészete hatással volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!