Hetvenedik születésnapján köszöntötte Richter József artistaművészt Kásler Miklós

Kultúra, 2021.02.15

Hetvenedik születésnapján köszöntötte Richter József Kossuth- és Jászai Mari-díjas artistaművészt hétfőn Budapesten Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Hetvenedik születésnapján köszöntötte Richter József artistaművészt Kásler Miklós Kásler Miklós "a magyar nemzet háláját és a kormány elismerését" tolmácsolta hetvenedik születésnapján Richter Józsefnek.

Mint kiemelte, az évszázados múltú cirkuszi dinasztiából származó ünnepelt olyan életpályát mondhat magáénak, ami az emberi nagyságról szól és a reformkort idézi, amikor az alkotóvágy nem ismert határokat és az élet minden területén sikerült új világokat létrehozni.

Richter Józsefet ugyancsak jellemzi a hűség, a dinasztiájához, családjához és nemzetéhez - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: a cirkuszművészet nemzetközi világában ez nem mindig jellemző, de Richter József esetében megmaradtak a gyökerek.

Miközben megnyitotta Magyarországon az artistaművészet új távlatait és megismertette a magyar artistaművészet kvalitásait a világban, végig "jó magyar ember" maradt. Ráadásul a természethez is hűséges tudott lenni: világhírű állatprodukcióival egyúttal az élővilág iránti szeretetét is kimutatta - méltatta az ünnepeltet Kásler Miklós.

A miniszter felidézte, hogy Richter József artistaművészetét pályafutása alatt számos díjjal ismerték el a világban: a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyerte az Ezüst Bohóc-díjat, Magyarországon megkapta a Jászai-díjat, majd a magyar artisták között elsőként és a máig egyetlenként Kossuth-díjjal is kitüntették.

Kásler Miklós az ünnepeltnek születésnapján egy 1845-ben írt, a lovakról szóló könyvet adott át Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelenlétében.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Hetvenedik születésnapján köszöntötte Richter József artistaművészt Kásler Miklós Hetvenedik születésnapján köszöntötte Richter József artistaművészt Kásler Miklós
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!