Apja szállítómunkás, anyja gyári munkás volt. 1948-ban a dolgozók esti iskoláján tett szakérettségit, majd 1954-ben a Szovjetunióban, a Don menti Rosztov Közgazdasági és Pénzügyi Főiskoláján szerzett diplomát. 1970-ben elvégezte az MSZMP Politikai Főiskoláját is, 1977-ben elnyerte a közgazdaságtudomány kandidátusa címet. 1954-1956 között a Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól 1989-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt.

1954-től 1959-ig a Pénzügyminisztériumban dolgozott főelőadóként. Az 1956-os forradalom idején, október-novemberben nemzetőr volt, decembertől 1957 júniusáig a karhatalmi őrszolgálatnál volt állományban. 1959-ben a Külügyminisztérium szovjet osztályán kezdett dolgozni, bulgáriai, majd jugoszláviai külszolgálata alatt nagykövetségi titkár, később tanácsos volt. 1969-től 16 éven keresztül az állampárt, az MSZMP Központi Bizottságának külügyi osztályán dolgozott politikai munkatársként, konzultánsként, osztályvezető-helyettesként, majd egy évig osztályvezetőként. 1985-ben került vissza a külügyi tárcához, ahol négy évig államtitkári posztot töltött be, 1987-1988-ban tagja volt a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának is.

1985-től 1989-ig az MSZMP KB, 1988-89-ben az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja volt, a reformszárny tagjaként tartották számon, a külkapcsolatokról vallott és külföldi tárgyalópartnereivel folytatott megbeszélésein is megfogalmazott nézetei alapján az a vélemény alakult ki róla, hogy felkészült gyakorlati szakember.

1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt, az ő nevéhez fűződik a diplomáciai kapcsolatok felvétele Dél-Koreával, Izraellel, a Vatikánnal és a Dél-afrikai Köztársasággal. 1989. június 27-én osztrák kollégájával közösen, ünnepélyesen átvágta a vasfüggönynek nevezett műszaki határzár szögesdrótját. Egy másik történelmi döntés meghozatalában is kulcsszerepet játszott: ő jelentette be 1989. szeptember 10-én a televízióban a magyar kormány egyoldalú döntését, hogy a hatóságok lehetővé teszik a Magyarországon tartózkodó és hazájukba visszatérni nem akaró NDK-állampolgárok kiutazását a nyugati határon. A határnyitás jelentős lépésnek bizonyult később a német újraegyesítés folyamatában. Horn Gyula készítette elő és írta alá 1990 márciusában a magyar-szovjet csapatkivonási megállapodást, és már ebben az időszakban felvetette Magyarország lehetséges NATO-csatlakozását.

1989 októberében egyike volt a Magyar Szocialista Párt alapítóinak, tagja lett az MSZP országos elnökségének, 1990 májusától 1998 szeptemberéig a párt élén állt. 1990-től 2010-ig országgyűlési képviselő volt, 1990 májusától 1993. januári lemondásáig ellátta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöki tisztét.

Az 1994-es parlamenti választások után, július 15-én - mint a választásokon győztes párt vezetőjét - az Országgyűlés miniszterelnökké választotta, tisztségét 1998. július 6-áig látta el. A Horn-kormány fogadta el és hajtotta végre az akkori pénzügyminiszterről, Bokros Lajosról elnevezett csomagot, amelynek révén - igaz, súlyos áldozatok árán - Magyarország elkerülte a pénzügyi csődöt, gazdasága viszonylag rövid időn belül növekedési pályára állt. Az ellenzék ugyanakkor bírálta a csomagot, mert álláspontja szerint a magyar társadalomnak indokolatlanul magas árat kellett fizetnie a gazdasági korrekcióért.

Horn Gyula 1990-től öt éven át volt tagja a Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) Igazgató Tanácsának, 1996-tól 2003-ig a Szocialista Internacionálé alelnöki tisztét is betöltötte. Az MSZP 1998-as parlamenti választási vereségét követően, az év szeptemberében lemondott pártelnöki tisztéről, de a politikától nem vonult vissza, sok kérdésben hallatta véleményét.

Medgyessy Péter miniszterelnök 2002-ben az európai uniós ügyekben illetékes különmegbízottjának nevezte ki. A 2004-es európai parlamenti választáson az MSZP listájának második helyén szerepelt a neve, de már a szavazást megelőzően bejelentette, hogy a képviselőséget nem vállalja. Betegsége miatt 2007 szeptembere után már az Országgyűlés munkájában sem vett részt.

Horn Gyulát 1990-ben a német Stresemann Társaság aranyéremmel tüntette ki, ugyanebben az évben elnyerte az aacheni nemzetközi Károly-díjat. A német újraegyesítés elősegítéséért adományozta számára 1991-ben Solingen városa az Éles Penge-díjat, 1992-ben Bonn a német szabadkőművesek Humanitárius Nagydíját, 1994-ben az ARD Televízió az Arany Európa-díj politikai különdíját, 1995-ben Kassel a Prizma polgári díjat. 2005-ben a bajorországi Memmingenben Szabadság-díjjal ismerték el, és a Nagy Arany Érdemrend a Szalaggal az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért kitüntetésben részesült. Életéről az 1991-ben kiadott Cölöpök, majd az 1999-ben megjelent Azok a kilencvenes évek című könyvében számolt be.

Horn Gyula hosszan tartó, súlyos betegség után 2013. június 19-én Budapesten hunyt el, sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. A budapesti XIII. kerületben egykori lakóházánál 2013-ban felavatták emléktábláját, a kerületben egészalakos szobra áll. A Fővárosi Közgyűlés idén júniusban - nem kis vihart kiváltva - úgy döntött, a közelben lévő sétányt is róla nevezik el. 2014-ben avatták fel az Európai Parlament brüsszeli székházában a róla elnevezett tanácskozótermet, a székházban 2015-ben felállították a szobrát is.

Fotó: MTI/Archív

Címkék

Horn Gyula