Hortobágyi hídi vásár

Kultúra, 2022.08.20

Százharmincadik alkalommal rendezik meg a hortobágyi hídi vásárt a hétvégén a kilenclyukú híd lábánál - közölte az MTI-vel szombaton a település polgármestere.

Hortobágyi hídi vásár Jakab Ádám (független) azt mondta, a szombat délutáni szélvihar ugyan éreztette hatását, de így is sokezren keresték fel a vásárt, ahol 160 árus kínálta portékáját, köztük népművészek, népi iparművészek, régi mesterségek mai folytatói.

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően rendezik meg az országos hírű kirakodó és népművészeti vásárt.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy augusztus 20-án folyamatosan cserélődnek a látogatók Debrecen és Hortobágy között: a virágkarneváli felvonulás után sokan indulnak a pusztai vásárba, a vásározók nagy része pedig ellátogat a karneváli programokra - magyarázta a polgármester.

Hozzátette: a hagyományoknak megfelelően szombaton az örökös pásztorok részvételével megtartott istentisztelet után megszegték az új kenyeret, majd megkoszorúzták a Pásztor fiú szobrát, amivel hivatalosan is megnyitották az egykor gulyaszéli vásárnak nevezett hídi vásárt.

A vásárra látogatók a mátai lovaspályán megtekinthették a ménest, a pusztai állatparkban pedig a térségre jellemző állatokat. Látványos része volt a programoknak, amikor délben szabadon engedték a Hortobágyi Madárparkban meggyógyított gólyákat, amelyek társaikhoz csatlakozva indultak el afrikai útjukra.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Hortobágyi hídi vásár Hortobágyi hídi vásár Hortobágyi hídi vásár Hortobágyi hídi vásár
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!