Hunyadi 1456 címmel mutatnak be lovas musicalt Simonpusztán

Kultúra, 2021.07.21

Hunyadi 1456 címmel történelmi lovas musicalt mutatnak be Simonpusztán a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szombaton.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2020. szeptember 11-én kezdte meg működését a Magyar Történelmi Színház, amelynek első önálló bemutatója Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Moravetz Levente Hunyadi 1456 című történelmi musicalje.

A szerzőhármas olyan történelmi musicaleket jegyez, mint a Zrínyi 1566, A Fejedelem, az Isten rabjai és a Rajkók.

Hunyadi 1456 című darabjukkal a magyar történelem dicső időszakát idézik fel az alkotók. Az előadásból megtudhatja a közönség, hogy miként maradt magára a főhős, és miként tudta elérni mégis a győzelmet. "Hunyadi János olyan vezére volt az országnak, akinek halálát, - a szemtanúk leírása szerint -, még ellenfele, a világuralomra törő II. Mehmed szultán is megsiratta" - olvasható a darab ismertetőjében.

A nagyszabású, több mint 100 szereplős előadásban többek között Sasvári Sándor, Debrei Zsuzsa, Besenczi Árpád, Beleznay Endre, Gergely Róbert és Ottlik Ádám játszik. A díszletet Bényei Miklós, a jelmezeket Molnár Gabriella tervezte. A produkció rendezője Moravetz Levente, koreográfusa Halmi Zoltán, a zeneszerző Balásy Szabolcs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!