Húsz előadás lesz az idei debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékokon

Kultúra, 2021.05.12

Tíz társulat húsz előadását láthatja a közönség a nyáron Debrecenben június 8. és szeptember 9. között az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékokon - közölték a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón szerdán.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a városfejlesztés intenzív időszakának nevezte a mostanit, amikor két színházi fejlesztése zajlik Debrecenben: teljesen megújul a Csokonai Nemzeti Színház épülete és javában tart a Latinovits Színház kialakítása is. Amíg elkészülnek ezek a beruházások, a nagyerdei szabadtéri színpadra irányul a figyelem, amely méltó környezetben tudja fogadni a színházlátogatókat - tette hozzá a polgármester.

Pósán László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, "fehér holló, hogy egy város annyit költ kultúrára, mint Debrecen".

Gemza Péter, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója hozzátette: társulatuk minden korábbinál intenzívebben vesz részt a játékokon, kilenc előadást mutatnak be. Ezek közül kiemelte a Tesztoszteron, A Pál utcai fiúk és a Csárdáskirálynő előadásit, valamint az Óz, a csodák csodája című bemutatójukat.

Hozzátette: nyolc vendégtársulat tíz produkcióval lép a közönség elé. Felsorolása szerint egy-egy bemutatóval ott lesz a nyári játékokon a Madách, a Thália, a Játékszín, a nagyváradi Szigligeti Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a Recirquel társulat és a Centrál Színház.

Bódor Edit főszervező emlékeztetett arra, hogy tavaly elmaradt a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Csíksomlyói passió bemutatója. Az előadást a szabadtéri játékokon láthatja majd a közönség augusztus 13-én Debrecen főterén, a református Nagytemplom előtti Kossuth téren - jelezte.

Bódor Edit hozzátette: a nagyerdei szabadtéri színpad május utolsó vasárnapján, a gyermeknapon fogad először látogatókat, a gyerekek a debreceni Vojtina bábszínház produkcióját tekinthetik majd meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!