Július 3-án kezdődnek a Régi Zenei Napok

Kultúra, 2021.06.28

Koncertekkel és zenés irodalmi esttel is várja közönségét a Régi Zenei Napok július 3. és 10. között Vácon és a Gödöllői Királyi Kastélyban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

A rendezvényen, amelynek idén a német barokk a témája, három nagyzenekari koncertet hallhat a közönség - mondta el Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a műsorban.

A nyitókoncerten az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus lép fel Vashegyi György vezényletével, július 8-án a Capella Savaria Telemann-esttel várja az érdeklődőket, a zárónapon a Helsinki Barokk Zenekar és a Purcell Kórus Aapo Häkkinen dirigálásával lép színpadra.

A zene mellett az irodalom is szerepet kap a programok között, július 6-án Szabó Sipos Barnabás és Kautzky Armand előadásában Bach és Händel elképzelt találkozása elevenedik meg. Idén Gödöllő is csatlakozik a programhoz, a Királyi Kastély Díszteremében a mesterkurzusok tanárai adnak koncertet. A kurzusokon kívül zenei kalandtábor is lesz, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg a klasszikus zene dallamaival, a pedagógusok pedig továbbképzésen sajátíthatnak el új tanítási módszereket, bővíthetik ismereteiket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!