Kállai Kiss Ernő 1939-ben született Budapesten. Hatéves korától zenélt, már általános iskolás korában bekerült egy fúvószenekarba. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, ahol Váczi Károly klarinétművésznél tanult.
Kezdetben komolyzenét és klasszikusokat játszott, az ötvenes évektől a szívéhez legközelebb álló cigányzenével is foglalkozott. A Magyar Rádió Népi Zenekara és a Magyar Állami Népi Együttes klarinét szólistája volt. Improvizációs készségével, technikai tudásával forradalmasította a klarinét szerepét és funkcióját a magyar cigányzenében.
Külföldi vendégszereplései során szinte az egész világot bejárta, 1971-ben az Egyesült Államokban Benny Goodman világhírű klarinétossal lépett fel. 1983-ben a margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarának vezetője lett.
A Liszt Ferenc-díjat kétszer (1987, 1997) kapta meg, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, 2003-ban a Kossuth-díjat vehette át, utóbbit félévszázados virtuóz előadóművészetéért, a műfaj megismertetését, megújítását és népszerűsítését segítő tevékenységéért.
Kállai Kiss Ernőt 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével ismerték el, 2019-ben Józsefváros, 2020-ban Budapest díszpolgára lett.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!